ingyenes webstatisztika

Gazdaságirányítási vita az EP-ben, hangsúly a munkaerőpiaci helyzet javításán

A munkaerőpiaci helyzet javítását, különösképpen a tartós munkanélküliség, illetve a fiatalok körében tapasztalt magas munkanélküliségi ráta elleni küzdelem fontosságát hangsúlyozta Andor László EU-biztos kedden Brüsszelben.

Az idei uniós gazdaságirányítási teendőket taglalta az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén rendezett vitában a foglalkoztatási, szociálpolitikai és társadalmi befogadási kérdésekben illetékes magyar EU-biztos.
Hangsúlyozta: a tagállamoknak ajánlatos éberen figyelniük a munkabérek és a különösen a minimálbér szintjének alakulását, annak érdekében, hogy helyes egyensúlyt lehessen kialakítani a munkahelyteremtés követelménye és a jövedelmezőség szempontja között.
A vitában Őry Csaba fideszes EP-képviselő kiábrándítónak nevezte a jelenlegi európai állapotokat. Mint mondta, a szociális helyzet folyamatosan romlik, a munkanélküliség pedig folyamatosan növekedik. A 27 EU-tagország közül tavaly csak hétben javult a foglalkoztatási helyzet, húszban romlott. A képviselő hiányolta az érdemi munkahelyteremtési terveket, a munkát terhelő adók csökkentését, a feketemunka visszaszorítását, a bérmeghatározási rendszerek korszerűsítését.
A szocialista Tabajdi Csaba úgy fogalmazott, hogy “több tagállamban, így Magyarországon elértük a lakosság tűrőképességének határát”. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon már második alkalommal indult Budapestre “éhségmenet”, több hátrányos helyzetű térségből. Az MSZP EP-delegációjának vezetője arról beszélt, hogy a magyar kormány folytatja a megszorításokat, forrást von ki a felsőoktatásból és az egészségügyből, kilátástalan helyzetbe hozza a szerény jövedelműeket. Adatai szerint “az elhibázott gazdaságpolitika következtében mostanra több mint félmillió, többségében fiatal magyar vállal munkát külföldön”.
A jobbikos Morvai Krisztina a munkapiaci rugalmasság – Andor László által is szorgalmazott – követelményével kapcsolatban fejtette ki gondolatait. Szerinte a munkaerőpiaci rugalmasság az Európai Unió és a multinacionális cégek szótárában a munkavállalók teljes munkajogi jogfosztottságát jelenti. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top