G20-csúcs – Záróközlemény: „túlságosan gyenge” a világgazdaság

Aggodalmát fejezte ki a világgazdaság állapota miatt a világ 19 legerősebb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport az oroszországi Szentpéterváron tartott csúcstalálkozó pénteken kiadott zárónyilatkozatában.

„A világgazdaság továbbra is gyenge, a növekedés törékeny és egyenlőtlen” – áll az állam- és kormányfők kétnapos találkozójáról kiadott záróközleményben.
A szövegben utaltak rá, hogy sok országban „túlságosan magas a munkanélküliség”.
Angela Merkel német kancellár elmondta: a G20-csoport megítélése szerint még nem múlt el az euróövezet válsága, ugyanakkor fontos leszögezni, hogy „a bizalom visszatért”. Ha folytatódnak a strukturális reformok, és minden, eurót használó ország teljesíti kötelezettségét, „lépésről lépésre ki lehet lábalni a válságból”.
A tanácskozáson – amelyet beárnyékolt a szereplőknek a szíriai válság megoldásával kapcsolatos nézetkülönbsége – két konkrét gazdasági téma volt napirenden: az adóelkerülés elleni küzdelem és az úgynevezett „árnyékbankrendszer” – a fedezeti alapok, kockázati tőkealapok, pénzpiaci alapok – működésének szorosabb ellenőrzés alá vonása. Angela Merkel egyenesen úgy fogalmazott a csúcstalálkozó előtt: a G20-ak nevetségessé válnának, ha Szentpéterváron nem sikerül előrelépni ezen a területen.
A csoport egyelőre az „árnyékbankrendszerrel” kapcsolatos szabályozás menetrendjéről állapodott meg. Ezek az „árnyékbankok” irdatlan pénzösszegeket kezelnek, amelyek egy része visszakerül a bankrendszerbe, az ellenőrzésük mégsem olyan szoros. Egy ilyen befektetési bank, az amerikai Lehman Brothers öt évvel ezelőtti összeomlásától számítják a világméretű gazdasági és pénzügyi válságot.
A másik kérdésben, a nagyvállalatok adóelkerülését megakadályozandó, megállapodtak, hogy 2015-ig meg kell valósulnia az államok közötti automatikus adatcserének, és vállalták: úgy alakítják törvényeiket, hogy a nagy nemzetközi konszerneknek egységesen abban az országban kelljen adót fizetniük, ahol a nyereségük keletkezik. A G20-ak egyetértettek abban: akciótervet kell készíteni, hogy korlátok közé szorítsák a multinacionális vállalatok legális adóoptimalizálási lépéseit. Konkrét intézkedésekről ugyanakkor nem állapodtak meg.
A G20-csoporton belüli öt legnagyobb feltörekvő ország, Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság (BRICS) megállapodott egy 100 milliárd dolláros közös mentőalap létrehozásáról. Ez az alap az öt állam esetleges rövid távú likviditási nehézségeit hivatott áthidalni.(MTI)

Scroll To Top