ingyenes webstatisztika

Franciaország a 3 százalékos hiánycél elérését ismét elhalasztja

Franciaország ismételten, immár harmadik alkalommal elhalasztja a GDP-arányos államháztartási hiány 3 százalék alá csökkentését, az utoljára megígért 2015-ről ezúttal 2017-re – jelentette be szerdán Michel Sapin pénzügyminiszter.

A tárcavezető idén 4,4 százalékos, jövőre pedig 4,3 százalékos hiánnyal számol, miután tavaly 4,2 százalék volt a GDP-arányos államháztartási hiány.
Franciaország korábban már kétszer halasztást kért az Európai Bizottságról a deficit 3 százalék alá csökkentésére, először még Nicolas Sarkozy előző jobboldali, később pedig már Francois Hollande jelenlegi szocialista államfő elnöksége alatt.
A francia kormány eredetileg idénre 3,8 százalékos GDP-arányos hiányt tervezett, amelyet jövőre kívánt a 3 százalékos küszöb alá csökkenteni. Michel Sapin szerint ezt lehetetlenné tette az eurózóna “kivételes gazdasági helyzete”, amelyet “nagyon gyenge növekedés jellemez, az infláció lassulásával megtetézve, amire senki nem számított”.
A kivételes helyzet kifejezés alkalmazásával Sapin gyakorlatilag Brüsszeltől kért engedély a halasztásra. Az európai szerződésekben ugyanis egyedül a kivételes feltételek biztosítanak lehetőséget a tagállamoknak a kritériumok megsértésre. A pénzügyminiszter ugyanakkor leszögezte: “nem kérjük az európai szabályok módosítását, nem kérünk felfüggesztést, sem kivételezést”.
Michel Sapin a növekedési prognózisokat is módosította sajtótájékoztatóján: idén 0,4 százalék, jövőre pedig 1 százalék gazdasági növekedéssel számol Franciaország. Arra is kitért, hogy az alacsony infláció, amely miatt csökkennek az állam bevételei és ami gyengítik a megtakarítási erőfeszítéseket, tartós lehet, idén 0,5, jövőre pedig 0,9 százalék.
Franciaország eredetileg idénre 1 százalékos, jövőre pedig 1,7 százalék gazdasági növekedéssel számolt, de Sapin már augusztus közepén jelezte, hogy ezek a célszámok nem lesznek tarthatók.
Mindezek ellenére arra is ígéretet tett, hogy nem lesz több adóemelés.
A miniszter végül azt is közölte, hogy Franciaország továbbra is 21 milliárd eurós megtakarítást tervez az állami kiadásokban 2015-ben. Egy héttel ezelőtt még azt mondta, hogy ezt valószínűleg nem lehet majd teljesíteni.
“A kiadások lefaragása szükségszerű és a tervek szerint teljesíteni fogjuk az 50 milliárd eurós megtakarítási célt 2017-ig, 21 milliárd euróval kezdve egy év alatt, 2015-ben” –  mondta Michel Sapin.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top