ingyenes webstatisztika

Finanszírozási tranzakciót hajtott végre a Mol a saját részvények átadásával

Finanszírozási okokból adott át a Mol Nyrt. az OTP Bank részére 371 301 saját részvényt az MTI-által megkérdezett részvénypiaci elemzők szerint.

A Mol a BÉT honlapján közölte, hogy az OTP Bankkal fennálló értékpapírkölcsönzési keretszerződésben foglaltak szerint létrejött egyedi kölcsönszerződés alapján 371 301 “A” sorozatú Mol részvényt adott kölcsön. A Mol Nyrt. tulajdonában jelenleg 2 470 846 darab „A” sorozatú és 578 db „C” sorozatú Mol részvény van.
Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője az MTI-nek elmondta: az ügylet előzménye volt egy május 23-i Mol-bejelentés, hogy ugyanezt a részvénymennyiséget az OTP visszaadta az olajtársaságnak. Hozzátette: a saját részvényként tartott részvények után a Mol nem fizet osztalékot, a maradék osztalékot pedig felosztja a többi részvényes között. A 371 ezer részvényre nagyjából 220 millió forint osztalék járna, ezt nem adják oda az OTP-nek, hanem felosztották a többi részvényes között – mondta.
Kuti Ákos szerint az osztalékfizetés előtti tranzakciókat évről-évre áttekintve az állhat a megállapodás mögött, hogy nagyjából 8-10 százalékos volumenben egymás részvényeit “parkoltatja” a másik cégnél a két társaság csereügylet keretében.
Rámutatott arra is, hogy ezzel a Mol egy részvényre eső osztaléka magasabb lett, ami növeli a Mol pénzügyi erejét, javítja tőkehelyzetét. Szavai szerint az OTP-nél pedig ekkora részvénymennyiség elfér, nem zavarja a működést, a társaságok vezetésében pedig közös személyek is vannak.
A szakértő szerint a Mol-részvény tulajdonosok között vannak olyanok, akik igényt tartanak az osztalékra, közöttük a cseh energetikai cég, a Cez vagy a befektetési társaság, a Magnolia. Az OTP pedig nem tart igényt erre.
Balásy Zsolt, az MKB Bank Zrt. részvénystratégája emlékeztetett: a hét évvel korábbi OMV felvásárlás nyomán a Mol-nak óriási saját részvénycsomagja van, amit időnként, különböző technikai okok miatt mozgatnak. Közölte: most is ez történt, a legvalószínűbb oka finanszírozási kérdés lehet. Megjegyezte azt is, hogy a 10 százalékos közgyűlési szavazat limit is szerepet játszhat abban, hogy milyen “baráti” kézben mikor, mekkora pakett parkol éppen. De nem tartotta kizártnak azt sem, hogy egy nagyobb OTP ügyfél Mol-részvény shortolási szándéka áll a háttérben – tette hozzá.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top