ingyenes webstatisztika

Fidesz-KDNP-frakcióülés – Kósa: a rezsicsökkentés mikéntjéről zajlik éles vita

Nagyon éles vita zajlik a rezsicsökkentés mikéntjéről a Fidesz-KDNP gyulai kihelyezett frakcióülésén a Fidesz ügyvezető alelnökének szavai szerint.

Ez egyrészt abból fakad, hogy vannak olyan cégek – például az önkormányzati tulajdonú vízszolgáltatók -, amelyek nem tudják kigazdálkodni a rezsicsökkentést, amivel a kormánynak foglalkoznia kell – mondta Kósa Lajos szerdán újságíróknak, utalva arra, hogy a Fidesz elnökségének javaslata szerint tavasszal tíz százalékkal csökkenne a víz, a csatorna és a szemétszállítás díja, több városvezető azonban valamilyen kompenzációt szeretne emiatt az önkormányzati szolgáltatóknak.
A vita éppen arról folyik, lesz-e ilyen kompenzáció – jelezte a politikus, hozzáfűzve, hogy a maga részéről a hulladéklerakási díjjal kapcsolatban fogalmazott meg kritikát, mert szerinte Magyarország olyan kötelezettséget vállalt még korábban a hulladéklerakási illeték bevezetésével, ami például Ausztria esetében érthető, Magyarországon azonban nem életszerű, ugyanis itt hiányoznak azok a rendszerek, amelyekkel csökkenthető lenne a lerakott szemét mennyisége.
Másrészt probléma az is – folytatta a Fidesz alelnöke -, hogy a rezsiköltségek mérséklése nem mindenkit érint egyformán, hiszen vannak, akik olyan vegyes tüzeléssel fűtenek, amelyre nem vonatkozott a csökkentés.
“A rezsicsökkentést mindenki elfogadta, mindenki támogatja” a frakcióban, de az említett okokból még nem született döntés, ezért este térnek vissza a kérdésre – közölte Kósa Lajos a gyulai tanácskozás szünetében.
A kormánypárt alelnöke az MTI kérdésére szólt a frakcióülés egy másik témájáról is, az – egyebek mellett az alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti rendelkezések több pontjának alkotmánybírósági megsemmisítése és az új választási eljárási szabályok miatt szükséges – alkotmánymódosításról, és közölte, várhatóan már a jövő héten a Ház elé terjesztik az indítványt. “Egyszerű a dolog: az Alkotmánybíróság azt mondta, nem fogadja el azt a konstrukciót, hogy van az alaptörvény és vannak hozzá az úgynevezett átmeneti rendelkezések. Tehát a kettőt egybe kell szerkeszteni. Ez nem egy nagy ügy” – fogalmazott. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top