ingyenes webstatisztika

FHB: tavaly tovább estek a lakásárak

Az FHB Lakásárindex tavalyi adatai szerint a lakásárak nominálisan 2,2 százalékkal, a fogyasztói árral korrigálva pedig 7,4 százalékkal csökkentek a 2011. évihez képest – közölte a bank csütörtökön az MTI-vel.

A legnagyobb korrigált áremelkedés 2000-ben volt 31 százalékkal. Ezt követően lefelé tartva hullámzott a lakásár. Először 2005-ben lépett negatívba az inflációval korrigált lakásár, igaz csak 1 százalék volt a csökkenés. Innen még visszapattant egy évre a pozitív tartományba – 1,2 százalékkal – 2007-től viszont már folyamatos volt az árcsökkenés a lakáspiacon.
A legnagyobb árcsökkenés 2009-ben volt, 11,2 százalékkal.
A lakáspiac forgalma tavaly stagnált. Az eddigi információk alapján a 2012-re várható 94 ezer tranzakció alig harmada a 2003. évi csúcsértéknek – áll a közleményben.
Az idei évre nem vár emelkedést a lakásépítésben az FHB, marad a 10 ezer körüli új lakás országosan és 1500 körül Budapesten. Prognózisuk szerint az árak stagnálása várható erre az évre.
A közlemény megjegyzi, hogy a stabil állással és tipikus jövedelemmel rendelkezők számára – a jövedelmek és a lakásárak pályájának eredőjeként – 2013-ban könnyebb lakást vásárolni, mint az utóbbi évtizedben bármikor. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top