Felminősítette Görögországot a Moody’s

Felminősítette Görögországot a Moody’s Investors Service, elsősorban a költségvetés kiegyensúlyozásában elért eredményekkel indokolva a lépést.

Moody's Corporation

Moody’s Corporation

A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja péntek éjjel, az európai és az amerikai piaci zárások után Londonban közölte, hogy a görög államkötvény-besorolást az eddigi „C”-ről két fokozattal „Caa3”-ra javította, és az új osztályzatra stabil kilátást adott.
A „C” a Moody’s osztályzati módszertanában a legrosszabb adósbesorolás, gyakorlatilag csődhelyzetet jelez, de az ennél két osztattal magasabb „Caa3” is még tízfokozatnyira van a már befektetési ajánlású „Baa” sáv aljától, és továbbra is rendkívüli kockázatokra figyelmezteti a befektetőket.
A felminősítéshez fűzött elemzésében a Moody’s ugyanakkor kiemelte, hogy a gyenge növekedési környezet és a politikai bizonytalanságok ellenére a görög kormány jelentős államháztartási konszolidációt ért el a strukturális kiigazítási program keretében. Ennek alapján a Moody’s azzal számol, hogy a kormány teljesíti, sőt esetleg túlteljesíti az idei évre kitűzött, elsődleges egyensúlyi költségvetési mérleget célzó tervet, és jövőre akár többletet is elérhet az elsődleges mérlegben, ahogy az a kiigazítási programban szerepel.
A 2014-re megállapított cél 1,5 százalékos GDP-arányos elsődleges – vagyis kamatfizetési kötelezettségek nélkül számolt – államháztartási többlet elérése.
A Moody’s a felminősítés másik fő tényezőjeként azt emelte ki, hogy a jelek szerint a görög gazdaság csaknem hat éve tartó recessziója már elérhette mélypontját, és a ciklikus tényezők, valamint a strukturális reformok kombinációja révén javulnak a középtávú növekedési kilátások. A hitelminősítő 2014-re már csak mérsékelt, 0,5 százalékos GDP-visszaesést vár a görög gazdaságban, 2015-ben pedig 1 százalékos növekedésre számít.
A Moody’s szerint ugyanakkor óvatosságra intő tényező, hogy a görög adósságtömeg még mindig eléri a GDP-érték 175 százalékát, ami nyomást gyakorol a fizetőképességre. Jóllehet a hitelminősítő várakozása szerint az adósságráta jövőre tetőzik, és 2015-től csökkenésnek indul, e csökkenés azonban fokozatos lesz, továbbra is előfordulhatnak nominális adósságnövekedési sokkok, emellett a gazdaságpolitikát is végrehajtási kockázatok terhelik.
A Moody’s szerint mindent egybevetve mégis csökkent valamelyest annak a kockázata, hogy Görögország elhagyja az euróövezetet és euróadósságát új valutára denominálja át.
A hitelminősítő minap Londonban ismertetett új globális előrejelzésében az euróövezet egészének kilátásairól mindazonáltal azt állapította meg, hogy továbbra is érdemi kockázat egyes eurógazdaságokban olyan pártok kormányra kerülése, amelyek ellenzik a további kiigazítási lépéseket, sőt esetleg az euróövezet elhagyását tűzik programjukra.
A Moody’s megítélése szerint még mindig hozzávetőleg egy a háromhoz a középtávú kockázata annak, hogy valamelyik tagország távozni kényszerül az euróövezetből.
Mindezek alapján jelentős az esélye az euróövezeti szuverén adósságválság újbóli eszkalációjának, és változatlanul ez a világgazdaságot fenyegető egyik legnagyobb kockázat – állt a hitelminősítő minapi londoni elemzésében.
A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics azt a véleményét emelte ki az euróövezetről összeállított új helyzetértékelésében, hogy jóllehet csökkennek a valutaunió központi és periferiális gazdaságai közötti egyensúlytalanságok, e konvergencia azonban nem ad okot nagy megkönnyebbülésre, mivel inkább a központi eurógazdaságok kilátásainak gyengülését, semmint a periféria látványos fellendülését tükrözi.
Ennek illusztrálására a Capital Economics londoni elemzői kimutatták, hogy az euróövezeti központ gazdaságainak együttes teljesítménye ma már meghaladja a globális pénzügyi válság előtti kibocsátási szinteket, az európeriféria GDP-értéke azonban még mindig csaknem 10 százalékkal elmarad a 2008-ban mért szinttől.(MTI)

Scroll To Top