Felmérték a horvát tengerpartot az olajkitermelés érdekében

Befejeződött az adriai tengerfenék horvát részének a felmérése, amely alapján kiírhatják majd a partmenti kőolaj- és földgázkitermelésre szóló koncessziós pályázatokat – írta a Vecernji list.

A napilap értesülései szerint a kutatási eredmények iránt nagy az érdeklődés az olajcégek között, a világ tíz legnagyobb, földgázzal és kőolajjal foglalkozó cége vásárolta már meg a kutatás dokumentációját.
A kutatási eredmények összesítése után készíti el a kutatást végző norvég cég a tengerfenék horvát részének szeizmológiai térképét. A gazdasági minisztérium ez alapján készítheti el a kitermelési koncesszióhoz szükséges pályázati dokumentációt.
Ugyan még nem tudni, hogy mekkora készleteket rejt a tenger, de a világcégek érdeklődése gazdag földgáz és kőolajmezőkre enged következtetni – jegyzi meg a lap.
A lap által idézet becslés szerint maximum húsz mezőről van szó, amelyekből 2019-ben indulhat meg a kitermelés.
Szakértők szerint a tengerfenékről szerzett információk az ország legnagyobb gazdasági projektjének előfeltételeit teremthetik meg.(MTI)

Scroll To Top