ingyenes webstatisztika

Európai Bizottság: Luxemburg nem nyújtott tiltott állami támogatást a McDonald’s-nak

Luxemburg nem nyújtott tiltott állami támogatást a McDonald’s amerikai gyorsétteremláncnak, az Európai Bizottság ezért lezárja az ügyben még 2015-ben indított vizsgálatát – jelentette be szerdán Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos.

“Luxemburg nem sértette meg az állami támogatásokra vonatkozó uniós előírásokat” – közölte sajtótájékoztatóján Vestager.
“Mélyreható vizsgálatunk azt mutatja, hogy az adóztatás elmaradása ebben az ügyben a luxemburgi és az amerikai adótörvények közötti eltérések eredménye, nem pedig a különleges bánásmódé” – hangsúlyozta.
A brüsszeli testület emlékeztetett rá: az uniós szabályok tiltják, hogy a tagállamok például tiltott adókedvezményekkel tisztességtelen előnyökhöz juttassanak bizonyos kiválasztott cégeket.

A döntéssel a McDonald’s-nak sikerült elkerülnie egyebek mellett az ugyancsak amerikai Amazon, Apple és Starbucks sorsát, amelyeknek óriási összegeket kellett visszafizetniük az Európai Unió versenyhatóságaként eljáró bizottság fellépése nyomán.
Hasonló ügyben az Európai Bizottság 2016-ban 13 milliárd euró visszafizetésére kötelezte az Apple informatikai óriáscéget az ír adóhatósággal kötött egyezsége miatt, amelyet illegális állami támogatásnak minősítettek.
Hétfőn Vestager üdvözölte, hogy az Apple befizette az Írország felé fennálló adótartozását, a késedelmi kamatokkal együtt 14,3 milliárd eurót, s arról számolt be, hogy így lezárhatják a céggel szemben bírósági eljárást.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top