ingyenes webstatisztika

EU-tisztújítás – Az LMP EP-képviselője nem szavazza meg Junckert

Meszerics Tamás, a Lehet Más a Politika (LMP) európai parlamenti (EP-) képviselője nem szavazza Jean-Calude Juncker európai bizottsági elnökké választását. Ezt a képviselő pénteken közleményben tudatta az MTI-vel.

Meszerics Tamás döntését azzal indokolja, hogy a volt luxemburgi miniszterelnök frakciómeghallgatásán nyújtott teljesítménye alapján szerinte nem alkalmas a posztra. Kifejtette: az Európai Tanács által megszavazott elnökjelölt a neki feltett kérdésekre kitérő válaszokat adott, illetve nem mutatott fel konkrét és számon kérhető terveket az Európai Unió jövőjével kapcsolatban.
Az LMP EP-képviselője szerint egy olyan politikus nem alkalmas az Európai Unió szükséges megújítására, aki luxemburgi kormányfőként és a pénzügyekért felelős uniós biztosként is nagyban hozzájárult ahhoz a válsághoz, amelynek kezeléséhez most az EU reformjára van szükség.
Hozzátette: Juncker mérlegét tovább rontja, hogy hosszú közéleti pályafutása során, felelős pozíciókban semmit nem tett az offshore cégeken keresztül történő adóelkerülés megakadályozásáért.
Jean-Claude Juncker kedden kezdte az egyeztetést az EP frakcióival, a luxemburgi politikus a szociáldemokrata, a különutas jobboldali, majd a liberális képviselőcsoporttal találkozott.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top