Eston: kiemelkedő kereslet az irodapiacon

A múlt évben megközelítőleg 540 ezer négyzetméternyi irodaterület bérbevételéről, illetve tulajdonosi felhasználásáról született megállapodás, ez meghaladja a teljes modern irodaállomány 16 százalékát, és új rekord a budapesti piacon – közölte az Eston International Zrt.

A cég keddi közleménye szerint a lezárt tranzakciók volumene négy éve folyamatosan emelkedik, ezen belül a nettó kereslet aránya is, amely 2015-ben elérte a 63 százalékot, és a szintén kiemelkedő éves nettó felszívással együtt 12,1 százalékra nyomta le az átlagos üresedést. (A nettó piaci felszívás az új irodaterületek iránti keresletet méri.)
Salamon Adorján, az Eston vezérigazgatója szerint a keresleti erősödés végre valódi motivációt jelenthet több irodafejlesztőnek, így új irodakoncepciók születhetnek, illetve leporolhatnak korábban félretett terveket. A tulajdonos-cégvezető szerint erre nem csak a piac „vérfrissítése” miatt van szükség, hanem további lökést adhat a 2015-ben szintén igen eredményes – korábban évekig negligált – ingatlanbefektetési szektornak is.
Pál Tamás, az Eston irodabérbeadási divíziójának vezetője szerint a minőségi irodaterületekre mutatkozó igény megugrása miatt számos esetben kiéleződött a verseny, több esetben is párhuzamosan „licitáltak” a kiszemelt irodaterületre.
Az új irodaház-kínálat szűkössége miatt a bérbeadók sok esetben már foglalt területek felszabadításával tudtak csak nagyobb összefüggő területet ajánlani az új bérlőknek (meglévő, kisebb bérlők áthelyezésével, illetve a bérlő futamidő előtti kiköltözésének motiválásával), amire korábban ritkán volt példa. Salamon Adorján úgy véli, a keresleti felfutás idén is folytatódni fog.
A bérleti ügyletek száma és volumene – a piaci trenddel párhuzamosan – az Estonnál is jelentősen bővült, piaci részesedése 2015-ben 17 százalékra emelkedett – közölte a társaság.(MTI)

Scroll To Top