ingyenes webstatisztika

Equilor Alapkezelő: az export hajthatja az idén is a gazdaságot

Az Equilor Alapkezelő várakozása szerint 2014-ben a tavalyinál nagyobb ütemben, 1,7 százalékkal emelkedhet a GDP, és a gazdaságot továbbra is az export hajthatja.

A társaság csütörtökön sajtótájékoztatón ismertetett előrejelzései szerint az alapkamat az év első felében 2,5 százalékig süllyedhet, míg az év második felében emelkedő kamatpálya következhet, és a kamat az év végére 2,7 százalékra emelkedhet. Az éves átlagos inflációt 1,9 százalékra várja az alapkezelő.
Az euró/forint árfolyamában az alapkezelő nagy volatilitásra számít az idén, amit az országgyűlési választások is befolyásolhatnak, de a devizahitelek ügyének rendezése is gyengítheti az árfolyamot. Alapvetően 295 forintnál magasabb euróárfolyammal számolnak az idén a cég szakértői. Szántó András, az Equilor lakossági üzletág igazgatója szerint azonban nem lenne meglepő, ha 2014-ben újabb csúcsot is láthatnánk az euró árfolyamában.
A befektetési lehetőségeket illetően az idén is elsősorban a részvénypiacokban bíznak az Equilornál, ezen belül az amerikai piac mozgása lesz meghatározó a világ többi piacára is.
A magyar tőzsdén a Molban látják a legnagyobb lehetőséget. Kuti Ákos vezető elemző szerint az idén pont kerülhet az INA-ügy végére, és bármi lesz is a megoldás, az pozitív lehet a részvény árfolyamára. Az INA esetleges eladásából befolyó pénz további akvizíciókat tenne lehetővé az olajkitermelésben, míg a horvát cég megtartása annak fejlesztését gyorsítaná, ami befektetői szempontból szintén pozitív.
Az Equilor Alapkezelő 2013 végén 24,85 milliárd forintot kezelt, ebből 17,8 milliárd forintot képviseltek az önkéntes nyugdíjpénztárak és az egészségpénztárak, közel 6,5 milliárd forint vagyon pedig az alapkezelő öt nyilvános befektetési alapjában volt.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top