ingyenes webstatisztika

Emelkedő forgalomban erősödött a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 38 657,37 ponton állt, ami az előző heti záró értékénél 424,81 ponttal, 1,11 százalékkal magasabb.

A részvénypiac heti forgalma 66,6 milliárd forint volt, az előző kereskedési héten elért 58,3 milliárd forint után, a vezető részvények árfolyama az OTP kivételével gyengült.
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-hez eljuttatott tőzsdei elemzésében rámutatott: hétfőn jelentős árfolyamesés volt a BÉT-en, a hét további részében a pozitív korrekció volt jellemző.
Az Equilor szakértői szerint a hétfői eladói nyomás oka nem derült ki, de elsősorban a régiós olajvállalatok részvényeit adták, miután kijött egy külföldi elemzés, amely szerint az olajárfolyam emelkedése miatt a finomításon realizált marzsok csökkenésnek indultak. Az OTP bejelentette, hogy lezárta a Vojvodjanska banka megvételét, az akvizícióval az OTP-csoport szerbiai részesedése 5,7 százalékra emelkedik – emlékeztettek.

Felidézték, hogy a héten több fontos kamatdöntő ülés is volt: szerda este az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) 25 bázispontos kamatemelésről határozott, amelyet a piaci szereplők már korábban beáraztak. A jegybank szerint az adócsomag nem hozza majd meg a várt gazdaságélénkítő hatást, azonban az adósságemelési hatása jelentős lehet.
Csütörtökön a brit jegybank és az Európai Központi Bank (EKB) is kamattartásról döntött. Az EKB ülését követően Mario Draghi, az EKB elnöke elmondta, hogy a korábbi tervek szerint, januártól havi 30 milliárd eurós keretösszeggel folytatódik az európai eszközvásárlási program, amely legalább szeptember végéig tart, de amennyiben az inflációs folyamatok szükségessé teszik, meghosszabbítható.
A jegybankelnök jelezte, hogy a QE program végéig biztosan maradnak a jelenlegi kamatszintek. A friss prognózisok szerint a gazdasági növekedés a korábban vártnál erőteljesebb lehet az eurózónában, azonban az infláció 2020-ban is csak 1,7 százalékos lehet, amely még mindig alatta van a 2 százalékos jegybanki célszintnek, ez megkérdőjelezheti a 2019-es európai kamatemelés lehetőségét – jegyezte meg az Equilor Befektetési Zrt.
Az elemzés felhívja a figyelmet, hogy a jövő héten elsősorban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi ülésére lesz érdemes figyelni, ahol a döntéshozók értékelhetik a legutóbbi intézkedések eddigi hatásait.
A BÉT-en a vezető részvények közül a Mol 1,34 százalékkal gyengült a héten, a papír 3010 forinton zárt pénteken, a részvények heti forgalma meghaladta a 14,4 milliárd forintot. A Magyar Telekom árfolyama egy hét alatt 1,49 százalékkal gyengült, pénteken a kereskedést 463 forinton zárta, heti forgalma 2,85 milliárd forintot tett ki. A Richter árfolyama 0,82 százalékkal gyengült a héten, pénteken 6436 forinton zárt a gyógyszeripari papír, a heti összforgalma 11,68 milliárd forint volt. Az OTP 4,07 százalékkal erősödött a héten, a bankpapír 10 485 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, a heti forgalma 20,1 milliárd forintot tett ki.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4252,40 ponton zárt pénteken, 232,18 ponttal, 5,78 százalékkal emelkedett az előző héthez képest.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top