Emelkedik a nők aránya a német vállalatok vezetésében

Öt év alatt megduplázódott és meghaladta a 10 százalékot a nők aránya a frankfurti tőzsdén jegyzett német vállalatok vezetésében egy pénteken ismertetett kimutatás szerint.

Az EY nemzetközi tanácsadó társaság összeállítása alapján a 160 vezető német tőzsdei társaság kétharmadánál továbbra is csak férfiak vannak az igazgatóságban, és a többi cégnél is igen ritkán fordulnak elő nők a felső vezetésben.
Így a 697 igazgatósági pozícióból 633 jut a férfiaknak, és mindössze 64 a nőknek, ami csupán 11 százalékot jelent.
Azonban az adatok azt is mutatják, hogy a nők aránya bőven megduplázódott az öt évvel ezelőtti 5 százalékhoz képest, és várhatóan tovább emelkedik majd. Viszont ha az ütem változatlan marad, az egyharmados arányt is csak 2048-ig érik el.
A nők leginkább a legnagyobb piaci tőkeértékű német cégek DAX-30 indexében jegyzett vállalkozások körében törtek elő, ezen társaságok 77 százalékánál van legalább egy nő az igazgatóságban, és átlagosan minden hetedik igazgatósági tag nő. A középvállalati szektor tőzsdei cégeinek MDax és SDax indexében szereplő vállalatoknál jóval alacsonyabb az arányuk.

Vezérigazgatóként csupán öt nő dolgozik. A DAX-30 indexben jegyzett SAP, a legnagyobb európai szoftvercég az első, amelynél nő került ilyen pozícióba. Azonban a tisztséget megosztották, így a vállalatot egy nő és egy férfi – Jennifer Morgan és Christian Klein – vezeti közösen, egyaránt társ-vezérigazgatói tisztségben.
A felső vezetésbe bejutott nők legnagyobb csoportja, 30 százaléka ügyvezető igazgatóként dolgozik, utánuk 22-22 százalékos részaránnyal a személyzeti igazgatók és a pénzügyi igazgatók következnek.(MTI)

Scroll To Top