ingyenes webstatisztika

Élénk volt a forgalom a BÉT-en júliusban

Élénk volt a forgalom a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) júliusban, a részvénypiac napi átlagforgalma 8,2 milliárd forint volt, kissé gyengébb, mint az idei 9,9 milliárd forintos napi átlag – közölte a BÉT hétfőn az MTI-vel.

A tőzsde tájékoztatása szerint júliusban 172 milliárd forintra erősödött a részvénypiac forgalma a tavaly júliusi 154 milliárd forintról, ugyanakkor csökkent az előző havi 205 milliárd forinthoz képest, amikor eggyel több kereskedési napot használhattak ki a befektetők.
A tőkepiacok számára júliusban kedvező volt a környezet, szemben az előző hónappal, amikor az árfolyamokat még főként a Brexit szavazást követő bizonytalanság befolyásolta. A befektetői kedv a BÉT-en kiugróan pozitív volt, az árfolyamok többsége felfelé mozdult el – írták.
A BUX index júliusban 4,9 százalékkal erősödött, így az elmúlt 12 hónapban összességében 22,3 százalékkal növekedett.
Júliusban a BÉT vezető részvényei közül egyedül az OTP teljesített a legjobban, 6,7 százalékot emelkedett, amit a Mol és a Richter követett 6,1 százalékos, illetve 4,1 százalékos emelkedéssel. A négy nagy papír közül egyedül a Magyar Telekom részvényei zártak enyhe, 0,2 százalékos mínuszban.
A tőzsdetagok részvénypiaci forgalmi rangsorát ismét a Concorde Értékpapír Zrt. vezette 103 milliárd forinttal, ami az összforgalom 30,0 százalékát jelentette. A második helyen a Wood&Company állt 77 milliárd forinttal, ami 22,3 százalékos piaci részesedésnek felelt meg. A harmadik helyen az Erste Befektetési Zrt. végzett 62 milliárd forinttal, ez a piaci forgalom 18,1 százalékát adta.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top