ingyenes webstatisztika

Elemzők: az idei alacsonyabb infláció reálbér-növekedést is hozhat

A bruttó bérnövekedés idén alacsonyabb lehet a tavalyinál, a nettó emelkedés azonban meghaladhatja azt, és a várható jelentősen alacsonyabb infláció miatt kis reálbér-növekedés is lehet ebben az évben – mondták az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki tájékoztatása szerint a bruttó átlagkeresetek 4,6 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek pedig 2,0 százalékkal haladták meg a múlt év első tizenegy hónapjában az előző év azonos időszakit. A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve a nettó keresetek átlaga 3,6 százalékkal emelkedett. Tavaly novemberben a bruttó keresetek 5,4 százalékkal, a nettó keresetek 3,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
Egyedi tényezőre vezethető vissza, hogy novemberben 5,4 százalékkal nőttek a bruttó átlagbérek – állapította meg Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője. A közszférában történt egy egyszeri kifizetés, ami a közfoglalkoztatottakat is belevéve átlagosan 25 540 forint, nélkülük csaknem 30 ezer forint volt. Ez megdobta a bruttó bérek emelkedését, a közszféra közfoglalkoztatottak nélküli béremelkedése 9,5 százalékos volt az előző év azonos időszakához képest – mondta az elemző.
A szakember szerint az alapvető tendenciák nem változtak. A vállalkozásoknál a bérnövekedést erősen befolyásolta a tavalyi elvárt béremelés, valamint a minimálbér emelése. Az elemző kitért arra is: az adatok alapján a szektorban a legalább öt főt foglalkoztatóknál 2,4 százalékos volt az éves létszámcsökkenés. A kötelező emelések miatt ugyanis a vállalkozások egy része elbocsát munkavállalókat, esetleg a szürke-fekete gazdaságba vándorolnak át a foglalkoztatottak.
Árokszállási Zoltán közölte azt is: az egyszeri kifizetés miatti 5,4 százalékos bruttó bérnövekedés még mindig csak az 5,2 százalékos novemberi infláció körül maradt. A várakozások szerint az idén a bruttó bérindex kisebb lehet, de emellett valószínűleg az infláció is érdemben alacsonyabb lesz – mondta az elemző.
Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője is kiemelte a közszférában történt emelkedést. Ezen kívül az adatok megfeleltek a vártnak – mondta.
Idén több változás is várható – hívta fel a figyelmet a szakember. Az infláció lényegesen alacsonyabb lehet a tavalyinál, így a minimálbér-emelés mértéke alatt marad majd. Ezért az alacsony jövedelműek reálbére kismértékben ugyan, de növekedni fog.
A magasabb jövedelműek esetében a félszuperbruttó idei kivezetése önmagában körülbelül 4 százalékkal emeli a nettó béreket, a bruttó bér változása nélkül is. Így ebben az évben a tavalyival ellentétben a nettó bérnövekedés meghaladja majd a bruttót – mondta Suppan Gergely. Az elemző úgy fogalmazott: lehetséges, hogy kis reálbér-növekedés is lesz az idén.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki közleménye szerint 2013-ban – köszönhetően a csökkenő inflációnak, az arányos, egykulcsos adórendszer véglegesítésének és az újabb nagyarányú minimálbér-emelésnek – reálbér-emelkedés valósulhat meg. “Erre is komoly veszélyt jelentene Bajnai Gordon és az Együtt 2014 a minimálbéreket csökkenteni szándékozó javaslata” – fogalmaz közleményében a tárca.
Az NGM kiemelte: 2012 novemberében a versenyszférában mért bruttó átlagkeresetek 6,2 százalékkal, míg a családi adókedvezmény figyelembe vétele nélkül számított nettó bérek 3,8 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A 2011-ben tapasztalt dinamikus növekedéshez viszonyítva a nettó bérek visszafogottabb alakulása elsősorban a közfoglalkoztatás súlyának növekedésével magyarázható. Novemberben 60 százalékkal dolgoztak többen a közfoglalkoztatás keretein belül, mint egy évvel korábban – olvasható az NGM közleményében.

Forrás: MTI

640x40_feher 640x40_feher
Scroll To Top