ingyenes webstatisztika

Éledezik a belvárosi ingatlanpiac

Visszafojtott lélegzettel várta az ingatlanszakma, hogy mi történik a közel háromhónapos vészhelyzet után. Sokan hatalmas változásoktól tartottak, mások inkább csak kisebb korrekciókra számítottak. A legnagyobb érdeklődés, mint mindig, a Belvárosra irányul, hiszen ez a terület volt az elmúlt években az árrobbanás fókuszában, így eladói, bérbeadói és vásárlói illetve bérlői oldalról is sokan nézik várakozással, hogy mi is történik most.

Április volt a mélypont az adásvételek történetében, de májusban már megtört a jég, ekkor picit beindultak az eladások és a lakáskiadások is. Júniusban pedig már több lezárt ügylet lett, amely egyértelműen jelzi a piac élénkülését” – mondja Móricz Tihamér, a Central Home Falk Miksa utcai irodájának vezetője. -„Ami komoly piaci változást hozott, hogy a külföldiek hiányában tengernyi AIRBnB lakás özönlötte el a piacot, ami túlkínálatot teremtve a bérleti díjak zuhanásához vezetett.”

A szakember szerint az év eleje még stabilnak tűnt, bár érezhető volt a piac lassulása. A koronavírus berobbanása után úgy tűnt, hogy teljes leállás lesz, hiszen az ingatlanközvetítői munka nagy része, lakásmegtekintések, mutatások, szerződéskötések személyes találkozást igényeltek volna, és értelemszerűen ritka volt, hogy bárki a vészhelyzet elején hajlandó lett volna a lakásában vevőjelölteket fogadni, vagy személyesen lakásokat nézni. Ennek ellenére a Central Home értékesítői csapata továbbra is igyekezett napi rutin szerint dolgozni, Zoom meetingeken egyeztették a lehetőségeket, a korlátozások enyhítése után már a megfelelő higiéniai szabályok betartásával irodai ügyeletet is tartottak.

„Amivel igazán érdemes volt foglalkozni, az a marketing” – összegzi a tavaszi helyzetet Móricz Tihamér. – „Mivel a beutazási korlátozások, tilalmak miatt az ázsiai illetve egyéb nemzetiségű partnerek és vevőik eltűntek, a hazai vásárlói-befektetői rétegre koncentráltunk, így az internetes hirdetések, és a saját céges weboldalunk jelentősége is megnőtt. Így is érezhetően egy időre majdnem megállt a piac. Ennek megfelelően jobban koncentráltam árban a kis-és közép kategóriájú (40-60 millió értékű) belvárosi lakások hirdetésére. 1-1 rugalmasabb megbízóm lakása ablakába molinókat is sikerült kitenni, ami mindig egy nagyon hatékony marketingeszköz.”

 

A vírus okozta törés nem nagyon hatotta meg a belvárosi lakástulajdonosokat, ugyan voltak néhányan, akik nyitottan álltak az áralkuhoz, de óriási, általános árzuhanásokról korántsem beszélhetünk. Bár erre a piacra nem túlzottan jellemző a banki kölcsönökkel történő vásárlás, a kormány által kihirdetett hiteltörlesztési moratórium sok mindenkinek biztonságot nyújthat, így sokan ráértek, nem volt sürgős a lakásuk eladása, nem kerültek kényszerhelyzetbe, hogy árul alul értékesítsék ingatlanjainkat.
Ennek ellenére néhány vevő, befektető próbálkozott azzal, hogy nagyon alacsony vételi ajánlatot tesz, de ezek nem jártak eredménnyel.

 

„Nálunk a legnagyobb mozgás a 30-70 millió Ft közötti, 6-700.000 Ft/négyzetméter árú lakásoknál volt, de információnk szerint Budapesten több 100 millió Ft feletti ingatlan is elkelt a járvány idején, magyar vevők részére. Az elmúlt hetekben pedig több kiadó lakás is sikeresen bérlőre talált. A korlátozások megszűnésével egyértelműen érezhető a piac fellendülése, ennek megfelelően mind eladó-vevői oldalról szép számban érkeznek megkeresések, aminek nagyon örülünk, mivel így sikeresnek látszik a vírusidőszak alatti marketing munkánk, nem elvesztegetett idő volt ez a 3 hónap” – foglalja össze a helyzetet Móricz Tihamér.

 

A Central Home Központi irodája a vészhelyzet idején folyamatosan azt vizsgálta, hogy ezen a területen hogyan élhető túl egy ilyen sokk, mint a vírus. Különböző stratégiai tanácsokkal, piaci elemzésekkel, gazdaságpolitikai előrejelzésekkel és kitekintésekkel segítették és segítik most is az értékesítői hálózat napi munkáját és munkaszervezését. Az eladó és kiadó lakások piaca pedig lassan, de biztosan éledezik Budapest belvárosában.

www.centralhome.hu

640x40_feher
Scroll To Top