ingyenes webstatisztika

Eladók bére a megyékben: 80 ezer a különbség

Eladóbérben Budapest az élen, Nógrád az utolsó. Egyedül Szabolcsban keres többet a bolti eladó a megyei átlagnál, de hát ez a megye az országos fizikai bérsorban az utolsó. Győr-Mosonban 170 ezer a bolti eladó hátránya.  De 2019-ben csökkent a boltosok bérhátránya és 200 ezer alatt már nincs megyei boltos átlag. A Fejér megyei statisztika aggályos.

A fizikai dolgozók országos havi bruttó átlagkeresete a legutóbbi statisztika szerint 293 ezer forint volt, ezen belül a boltos eladóké, pénztárosoké, árufeltöltőké 276 ezer forint. Korábban 20 ezer forint felett mozgott ez a különbség, most kisebb lett.

És már nincs megye, ahol 200 ezer forintnál kisebb lenne a boltos eladók átlagkeresete (persze, a statisztika jóvoltából ez csak a legalább öt fős vállalkozásokra igaz).

Az egyes megyék boltos eladóbérei között 80 ezer forint a különbség, valamelyest ez is kisebb a korábbiaknál.

Az ipar, főleg például az autóipar beruházásai a boltos béreket nem húzzák feljebb, jókorák a különbségek a boltos és a megyei átlagok között. Győr-Mosonban ez 170 ezer forint, de Komárom és Vas megyékben is 100 ezer forint felett van. Igaz ugyanakkor, hogy a legjobban fizető boltosok a megyéket nézve többségében a gazdaságilag fejlettebb térségekhez kötődnek. Ez lehet például erős idegenforgalom is, például Veszprém megyében.

Hajdú-Biharban még nincs nyoma a bérekben a BMW beruházásnak, de azért lehet reménykedni.

Szabolcs üde kivétel, ahol a boltos bérek túllépik a fizikai dolgozók megyei átlagát, kár azonban, hogy a megye a fizikai dolgozók keresetét nézve az utolsó a sorban. Borsodban sem nagy a különbség, ötezer forint, de mínuszban.

A Fejér megye boltos bérstatisztika némileg aggályos. 2019 novemberében 461 ezer forintos átlagot dob ki a statisztika, ami legalább némi fejcsóválásra ad okot. Szakmák szerint nézve találtunk egy szakterületet, ami miatt érdemes fejet törni: az úgynevezett élelmiszer vegyes boltos körben 499 ezer forint a statisztika átlaga, ami finoman fogalmazva is soknak tűnik. De a korábbi hónapokban is 300 ezer körüli értékeket mutatott a statisztika itt, így végül csak becsültünk egy megyei átlagot (Már korábban is furcsa volt egyébként a Fejér megyei magas boltos kereset, de hát majd csak utána számolnak a statisztikusok).

És ha valaki a szomszédos megyében keresne állást magának eladóként, nem biztos, hogy az a legjobban fizető találat. De az is kitűnik, hogy az ország közepén és nyugati felén találhatók a nagyobb boltos bérek, kivétel persze mindig akad egy-egy:

  boltos keresetek megyei átlag bolt/megye
Budapest 286.809 +17,3% 323.004 +15,6% -36 ezer forint
Veszprém 263.959 +15% 293.172 +11,2% -29 ezer forint
Pest 263.684 +11,1% 282.008 +13% -18 ezer forint
Győr-Moson 245.930 +19% 415.920 +17,3% -170 ezer forint
Fejér 238.301* +11,9% 343.240 +13,9% -105 ezer forint
Jász-Nagykun 234.047 +13,4% 258.587 +9,6% -25 ezer forint
Heves 234.044 +12,1% 295.605 +11,8% -62 ezer forint
Komárom-Esztergom 230.367 +11,8% 340.013 +11,7% -110 ezer forint
Borsod 227.999 +14,7% 233.446 +12,4% -5 ezer forint
Csongrád 227.203 +14,2% 267.484 +12,1% -40 ezer forint
Vas  225.648 +13,3 330.673 +11,3% -105 ezer forint
Baranya 224.126 +11,3% 243.731 +15,1% -20 ezer forint
Somogy 223.476 +9,7% 251.971 +11,9% -28 ezer forint
Szabolcs 221.439 +11% 211.946 +12,7% +ezer forint
Békés 218.491 +11,5% 241.332 +13,8% -23 ezer forint
Zala 215.777 +9,2% 254.747 +13,8 – 39 ezer forint
Bács-Kiskun 214.239 +11,4% 285.716 +15,1% -71 ezer forint
Tolna 210.453 +9,2% 269.114 +13,9% -59 ezer forint
Hajdú-Bihar 209.161 +13,2% 237.123 +13,4% -28 ezer forint
Nógrád 206.328 +10,4% 220.840 +10,7% -15 ezer forint
KSH, havi bruttó átlagkereset, fizikai dolgozók, legalább öt fős vállalkozások, 2019. november, */: becsült

(blokkk.com)

640x40_feher
Scroll To Top