Együtt-PM: az egykulcsos adóval és a rezsicsökkentéssel a magasabb jövedelműek jártak jól

Az egykulcsos adónak egyetlen kiskeresetű ember sem nyertese, a rezsicsökkentéssel szintén a magasabb jövedelműek jártak jól – írta Együtt-PM szövetség pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az Együtt-PM a Fidesz szóvivőjének, Selmeczi Gabriellának azon kijelentésére reagált, hogy a kormánypárt kész további lépéseket tenni, hogy megvédje a rezsicsökkentést, amire azért van szükség, mert a baloldal itthon és Brüsszelben egyaránt támadja azt.
Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy pártja szerint Bajnai Gordon nem mond igazat és be akarja csapni a kis keresetűeket, amikor adóterveiről beszél, hiszen valójában adóemelésre készül.
Az Együtt-PM szövetség közleményében azt írta, hogy a kormányváltás óta a Fidesz több mint harminc új adót és a világ legmagasabb áfáját vezette be.
A Fidesz „olyan egykulcsos adórendszert csinált, mellyel csak a legmagasabb jövedelmű 10 százalék járt jól. Szabadságharcot indított legfontosabb szövetségeseink ellen, a befektetői bizalmat itthon és külföldön egyaránt lenullázta” – olvasható.
A közleményben leszögezték: Bajnai Gordon nem készül sem a bankadó eltörlésére, sem a minimálbér csökkentésére, sem a családi adókedvezmény megszüntetésére.
Mint írták, az Együtt-PM szövetség 2014 után „igazságos, munkahelybarát adórendszert vezet be, amely a változás nyertesévé teszi a törekvő polgárokat, akiket az elmúlt három évben megrövidített az Orbán-rezsim”.
A közlemény szerint a minimálbéresek azonnal havi 8-10 ezer forintot nyernek majd az adójóváírás bevezetésével, valamint az Együtt-PM szövetség visszaállítja a bizalmat, és beindítja a gazdasági növekedést. (MTI)

Scroll To Top