Egyre tudatosabbak a magyar hitelfelvevők, javult a pénzügyi szolgáltatók megítélése

A Provident Pénzügyi Zrt., illetve anyavállalata, az International Personal Finance (IPF) által végzett, öt országra kiterjedő reprezentatív kutatás szerint az elmúlt egy év során jelentősen javult a magyar válaszadók bizalma a bankok és kölcsönöket nyújtó pénzügyi szolgáltatók iránt. A felmérés több, a hazai lakosság növekvő pénzügyi tudatosságára utaló trendet is azonosított.

A felmérésben résztvevő országok közül Magyarországon a bankok és a kölcsönöket nyújtó pénzügyi szolgáltatók megítélése hasonló volt. Mindkét kategóriában 40% körül volt azok aránya, akik kifejezetten megbízhatónak tartják a pénzügyi szektorban működő vállalkozásokat; a megkérdezettek közül idén 10%-kal többen nyilatkoztak pozitívan a szektor szolgáltatóiról, mint tavaly. A magyar válaszadók mindössze 2%-a nem elégedett a szolgáltatók tájékoztatóival a várható költségekről, ami kedvezőbb érték az európai átlagnál (3%).

A kölcsönök hozzáférhetősége terén is pozitív változást láthatunk: míg 2016-ban a magyar válaszadók 18%-a nyilatkozott úgy, hogy kifejezetten egyszerű kölcsönhöz jutnia, ez a szám 2017-re már elérte a 29%-ot, közelebb kerülve az európai átlaghoz (41%). Magyarországon a megkérdezettek 84%-a értett egyet azzal az állítással, hogy a gyorskölcsönöket nyújtó cégek fontos társadalmi szerepet töltenek be, míg az európai átlag 74% volt ebben a tekintetben.

A kölcsönfelvétel céljai közül az első négy helyen a magyar és az európai háztartásokban ugyanazok az okok állnak: nem várt kiadások, lakásfelújítással kapcsolatos költségek, adósságrendezés, illetve gépjármű vásárlás. Váratlan kiadások esetén Magyarországon a megkérdezettek fele fordulna kölcsönnyújtásra szakosodott pénzügyi szolgáltatókhoz, 26% a családtól és a barátoktól kérne segítséget, 12% kifejezetten banki kölcsönt venne fel, 10% pedig a megtakarításaiból fedezné ezeket a költségeket.

A kölcsönfelvételről meghozott döntés szempontjait tekintve is láthatunk érdekes különbségeket az egyes országok között. Az, hogy a kölcsönt annak felvevője reálisan vissza tudja-e fizetni, nagyjából egyformán számított minden országban. Ugyanakkor például a kölcsön futamideje a magyar megkérdezettek csupán 36%-a számára volt kiemelt paraméter, szemben a 42%-os európai átlaggal. A magyar megkérdezettek háromnegyedének kulcsfontosságú volt az a tényező, hogy mennyire szükséges a kölcsönt felvenni, míg az európai átlag e téren csupán 45%, ami szintén jelzi a hazai lakosság egyre megfontoltabb attitűdjét a hitelekkel kapcsolatban.

A kutatás Magyarországon és Mexikóban is vizsgálta, hogy a megkérdezettek mennyire éreznék hasznosnak, ha bővíthetnék pénzügyi ismereteiket. Magyarországon a válaszadók 44%-a venne szívesen ilyen segítséget, és mindössze 20% nyilatkozott úgy, hogy ez nem segítené őket a háztartásgazdálkodásban. Hazánkban a kutatás szerint az internet (81%), a család és a barátok (51%) illetve a televízióműsorok (50%) azok a tájékozódási pontok, ahonnan az emberek a legtöbbet segítséget várják a pénzügyi kérdések eldöntéséhez.

 

A Provident Pénzügyi Zrt.-ről:

Az ötszörös Superbrands díjas Provident Pénzügyi Zrt. immáron 15 éve meghatározó szereplője a személyi kölcsönök piacának Magyarországon. A brit hátterű vállalat 130 éves üzleti tapasztalattal bír. Anyacége, a Londoni Tőzsdén jegyzett International Personal Finance (IPF) tizenegy országban 2,4 millió ügyféllel rendelkezik. Mintegy 3000 munkatársával Magyarország legnagyobb munkáltatói közé tartozik. Két alkalommal is elnyerte a Magyarország Legjobb Munkahelye címet (Aon-Hewitt, 2012., 2014.), egyúttal 2012-ben a kelet-közép-európai régió hatodik legjobb munkahelyének választották. 2013-ban a Gallup Intézet a világ harminckét legjobb munkáltatója közé sorolta a pénzügyi vállalatot (Great Workplace Award), első magyar szereplőként a díj történetében. A Provident mintegy 300 ezer ügyfelet szolgál ki 90 százalék feletti ügyfél-elégedettséggel. Az ügyfélkör a hitelképes magyar társadalom egészét leképezi. A Provident 2010-ben, 2011-ben, 2013-ban és 2014-ben is elnyerte a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díjat. A vállalat szerteágazó CSR tevékenységet folytat, kollégáik az elmúlt években több mint 70 000 munkaórával segítettek önkéntesként oktatási és szociális intézményeket szerte az országban, emellett a Provident gazdasági és pénzügyi ismeretterjesztő programot is működtet (www.csaladikassza.hu).

Scroll To Top