Egyre feszültebb az olasz kormány és a szakszervezetek viszonya

Tüntetők és rendőrök csaptak össze Rómában szerdán a ThyessenKrupp csoport olaszországi acélgyárának bezárása ellen rendezett munkástüntetésen. A szakszervezetek szerint a Matteo Renzi vezette kormány gumibottal válaszol a dolgozók követeléseire.

Öt tüntető kórházi ápolásra szorult. Mindannyian az umbriai Terniben levő ThyessenKrupp acélgyár (AST) munkásai. Az olasz sajtónak adott beszámolóik szerint a római gazdasági fejlesztési minisztérium épülete előtt tüntettek társaikkal az AST tervezett bezárása ellen, amikor a minisztérium körül felsorakozott rohamrendőrök gumibotokat használva megrohamozták őket. A rendőrség szerint a tüntetőket vissza kellett szorítani. A Terniben 1884 óta működő acélgyár háromezer dolgozójából több mint ötszáz munkás elbocsátását jelentette be a ThyessenKrupp csoport. Ez ellen tiltakoztak.
A tüntetésen részt vevő Maurizio Landini, a FIOM olasz nehézipari szakszervezeti föderáció főtitkára szégyenletes túlkapásnak nevezte a rendőrség fellépését. Landini hangsúlyozta: a rendőrök ugyanolyan dolgozók mint ők, és nem tesznek mást mint munkájukat végzik. A FIOM főtitkára szerint Matteo Renzi miniszterelnök a felelős, mivel ő adta ki a parancsot, hogy a rendőrség gumibottal válaszoljon a munkások követeléseire. Az olasz rendőrség belső vizsgálatot indított a történtek tisztázására.
Susanna Camusso, a legnagyobb olasz szakszervezeti tömörülésnek számító CGIL főtitkára is úgy fogalmazott, hogy a Renzi-kormány „ok nélkül veri a munkásokat”. Camusso hozzátette, hogy a kormányt február óta vezető Matteo Renzit az olasz vállalkozói élet ültette a miniszterelnöki székbe. Matteo Renzi azonnali válaszában úgy reagált, hogy Susanna Camusso pedig szavazási csalással szerezte meg a CGIL főtitkári tisztségét.
A CGIL szombaton országos tüntetést tartott Rómában a kormány munkaügyi reformja és gazdaságpolitikája ellen. Matteo Renzi a tüntetést azzal kommentálta, hogy a kormánynak nem a szakszervezetekkel kell megtárgyalnia a törvényeket. Az olasz szakszervezetek november 8-ra általános sztrájkot hirdettek meg. (MTI)

Scroll To Top