ingyenes webstatisztika

Egyre féltettebb vagyontárggyá válik a kerékpár

A felnőtt lakosság ötöde fedezte fel magának a kerékpározás előnyeit a koronavírus első, tavaszi hulláma idején. A honi „biciklihelyzet” feltérképezését segíti a Groupama Biztosító legfrissebb reprezentatív felmérése, melyből az is kiderül, hogy bár félelem vagy szükség szülte a használatot, sokan rajta maradnak továbbra is a „szeren”.

Az ország lakosságának 19%-a határozottan azt állítja, hogy a koronavírus tavaszi hullámának időszaka alatt többet kerékpározott, mint korábban. A Groupama Biztosító felkérésére készített országos kutatás eredménye szerint a tavasszal kerékpárra „átnyergelt” felnőttek 80 százaléka azt tervezi, hogy a jövőben is többet használja majd ezt a közlekedési eszközt. Főleg sportolásra, kikapcsolódásra, illetve munkába járásra.

Keresettek a kerékpárra köthető biztosítások

Sokan most határozták el azt is, hogy egy új kétkerekűt vásárolnak, vagy rendbe hozatják a meglévőt: minden harmadik kerékpárosnál felmerült, hogy a következő időszakban beruház egy új biciklibe, és további 44 százalék tervezte, hogy a meglévő járművét felújítja.

A több kerékpározás így közvetlenül hozzájárul az értékesebb kerékpárok elterjedéséhez, illetve a meglévők is felértékelődnek a tulajdonosaik szemében. A Groupama Biztosító szakemberei azt is szerették volna megtudni, az új aktív használók közül mennyien tekintenek a kerékpárjukra biztosítandó vagyontárgyként? Az előrejelzések alapján várhatóan nő az igény a kerékpárokra köthető biztosítások iránt, az újdonsült kerékpárosok 15 százaléka gondolkozik ugyanis a közeljövőben egy speciálisan erre a közlekedési eszközre vonatkozó biztosítás megkötésén.

Biztosítási védelem kialakítása több módon is megvalósítható, a Groupama Biztosítónál például a lakásbiztosítás kiterjeszthető kerékpárra és kerékpárosra vonatkozó védelemmel is. Az alapcsomaghoz tartozó balesetbiztosítás mellett választhatóak olyan kiegészítő biztosítások is, melyek például segítséget nyújtanak, ha a kerékpár baleset következtében megsérül, de van megoldás az autóról történő lopásra is. Aki sokat bringázik, feltétlenül érdemes magánemberi és hobby sportolói felelősségbiztosítást is kötnie.

Amit azonban még a legjobban kiterjesztett lakáskötvénnyel sem biztosíthatnak maguknak a kerékpárosok: a hosszan tartó meleg, száraz, bringásbarát őszi időt.

 

A felmérést a Groupama Biztosító megbízásából az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft.  készítette. Az 1000 fős válaszadói minta az aktív korú, 18-65 éves magyar alapsokaságot reprezentálja nem, korcsoport, végzettség, lakóhelytípus és régió alapján.

 

 

Groupama Biztosító Zrt.

A Groupama Biztosító közel 1,3 millió ügyfelével, teljes körű biztosítási kínálatával a hazai biztosítási piac egyik legjelentősebb szereplője. 132 saját ügyfélszolgálati irodáján és közel 1000 fős tanácsadói hálózatán kívül online, a GroupamaDirekten, az OTP Bank 360 fiókjában, valamint 400 alkuszpartnerén keresztül teszi elérhetővé szolgáltatásait.

640x40_feher
Scroll To Top