ingyenes webstatisztika

Egyiptomi fordulat – EU: erőszak nem lehet a helyes út

Az Európai Bizottság nagy aggodalommal figyeli az egyiptomi eseményeket, az összeütközés és az erőszak pedig nem a helyes út az ország politikai problémáinak megoldására – jelentette ki Peter Stano, a bizottság szomszédságpolitikai és bővítési szóvivője.

Stano megerősítette, hogy az Európai Unió elkötelezett amellett, hogy Egyiptomban erős, demokratikus, minden társadalmi réteget magába foglaló politikai folyamat menjen végbe.
“Világos, hogy a hatóságok fel akarják számolni a tiltakozók táborait, a sebesültekről és halálesetekről szóló jelentések pedig rendkívül aggasztóak” – húzta alá a szóvivő.
“Az erőszak semmilyen megoldáshoz nem vezet, ezért minden felet erőteljesen maximális önmérsékletre szólítunk fel” – tette hozzá Stano.
Délután Catherine Ashton, az EU külpolitikai főképviselője közleményt adott ki, amelyben sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az összecsapásoknak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak.
“Felszólítom a biztonsági erőket, hogy a lehető legnagyobb mértékben gyakoroljanak önmérsékletet, valamint minden egyiptomit arra kérek, hogy a helyzet súlyosbodásának elkerülése érdekében kerüljenek minden provokációt” – áll a főképviselő közleményében.
Ashton arra az álláspontra helyezkedik, hogy az ország demokratikus jövője attól függ, folytatódik-e a párbeszéd az érintett felek között a nézetkülönbségek leküzdése és a megbékélés érdekében. Ehhez szerinte működőképes, minden jogkörrel felruházott civil kormányra és működő demokratikus intézményrendszerre van szükség. A brit politikus szerint a továbblépéshez elengedhetetlen a véleménynyilvánítás és a békés gyülekezés szabadságának biztosítása, valamint minden egyiptomi polgár személyes biztonságának szavatolása.
“Ezzel egyidejűleg minden félnek felelősséget kell vállalnia, hogy a tiltakozások békések maradjanak, és az izgatás, az erőszakra buzdítás véget érjen” – zárja közleményét Catherine Ashton
Martin Schulz, az Európai Parlament német elnöke határozottan elítélte az egyiptomi hatóságok fellépését, elfogadhatatlannak nevezve a haláleseteket.
“Felszólítom a jelenlegi kormányt: biztosítsa, hogy politikai nézeteitől függetlenül minden egyiptomi élhessen a békés tiltakozáshoz való jogával. A kormány felelőssége, hogy békés és igazságos megoldást találjon a jelenlegi válságra” – mutatott rá közleményében az EP elnöke.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top