ingyenes webstatisztika

Egyiptom – Már a turisták az országból való kimenekitésére készülnek

A Roszaviacija felszólította az orosz légitársaságokat, hogy mielőbb készítsék el az Egyiptomban tartózkodó utasok kimenekítésének tervét – közölte pénteken az orosz szövetségi légiközlekedési hatóság.

A hatóság egyrészt arra kötelezte a légitársaságokat, hogy készüljenek fel az esetleges váratlan (vis maior) eseményekre, és álljanak készen elszállítani Egyiptomból a korábban oda utazókat. Másrészt dolgozzák ki tervüket arra az esetre, ha nem tudnak Kairóban vagy a népszerű Vörös-tengeri üdülőhelyek, Sarm es-Sejk és Hurgada repülőterein leszállni.
A Roszaviacija közleménye emlékeztet arra, hogy a közel-keleti országban kiéleződött belpolitikai konfliktus miatt a moszkvai külügyminisztérium azt javasolta az orosz állampolgároknak, hogy ne utazzanak Egyiptomba.
“A Roszaviacija arra kéri a légitársaságokat, hogy vegyék figyelembe ezt az ajánlást a járatok tervezésekor és indításakor” – fogalmazott a légiközlekedési hatóság. A közleményből az is kitűnik, hogy egyelőre nincs szó a közel-keleti országba irányuló járatok leállításáról.
Az orosz turisztikai hatóság (Roszturizm) csütörtökön ugyancsak az egyiptomi belpolitikai helyzet kiéleződése miatt azt javasolta az utazási irodáknak és ügynökségeknek, hogy függesszék fel az oda irányuló turistautak értékesítését mindaddig, amíg a helyzet nem rendeződik. A már Egyiptomban tartózkodó orosz turistáknak azt javasolták, hogy ne hagyják el a szállodák területét, és legyenek óvatosak.
Az orosz külügyminisztérium mindeddig visszafogottan reagált az egyiptomi összecsapásokra. A tárca szerdán kiadott közleményében türelemre, önmérsékletre, a nemzeti érdekek figyelembe vételére szólította fel az arab ország politikai pártjait. A közlemény külön hangsúlyozta, hogy Oroszország számára Egyiptom baráti ország. Moszkva felhívta a feleket, ne engedjék, hogy a feszültség tovább erősödjön, és újabb áldozatokat követeljen.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön telefonon beszélt kairói kollégájával, Nábil Fahmival. A moszkvai külügyminisztérium egysoros közleménye azonban nem árult el semmit a hívás részleteiről.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top