Eddigi legnagyobb első féléves árbevételét realizálta a Videoton Holding

Miközben eddigi legnagyobb konszolidált árbevételét érte el tavaly a Videoton Holding Zrt. – a 98,5 milliárd forintos árbevétel jócskán meghaladta az előző évekét -, az idei első félévben tovább tudtak növekedni – mondta a vállalatcsoport társ-vezérigazgatója az MTI-nek.

Sinkó Ottó közölte, hogy a tavalyi rekordév első félévéhez képest az idei esztendő azonos időszaka „még reménykeltőbb”: időarányosan tíz százalékkal haladta meg az árbevétel a tavalyi adatokat. Hozzátette: a növekedésben nincs benne a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tenderén elnyert új VT-Transman szolgáltatás, amely „a második félévben további 2-3 százalékos árbevétel növekedést hozhat”.
Tájékoztatása szerint a 2010-es 90 milliárd és a 2011-es 91 milliárd forint után tavaly éppen nem érték el a 100 milliárd forintos konszolidált árbevételt. A csoport üzemi eredménye a 2011-es 6,69 milliárd forintról 8,32 milliárd forintra nőtt.
„Mutatóinkra azért is büszkék vagyunk, mert a gyakorlatilag stagnáló európai és magyar GDP-t, valamint ipari termelési adatokat tíz százalékkal teljesítettük túl” – fogalmazott.
Sinkó Ottó a beruházásokkal kapcsolatban elmondta: az évekkel ezelőtt elindított programjuk befejeződött, de a beruházási intenzitás ettől függetlenül nem fog csökkenni, mert „ezek révén technológiailag versenyképesebbekké váltunk”. Az elektronikai szerelés, a műanyag fröccsöntés és a lemezmegmunkálás terén európai színvonalra emelték a céget, míg a fémmegmunkálás vagy a felületkezelés területén sokat zárkóztak fel az európai élvonalhoz.
A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a Videoton erősen kötődik az exportpiacokhoz, ahol piaci részesedésük növekedett, bár technikailag ez nehezen mérhető. Az árfolyamkockázatok kapcsán megjegyezte, hogy a folyamatosan 300 forint körüli euró megfelelő a cég számára, de 330 forint fölötti árfolyam már nagy bizonytalanságot hozna.
Az idén 75 éves Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely gyártási, és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A székesfehérvári székhelyű cég Magyarországon kilenc, Bulgáriában (Stara Zagora) és Ukrajnában (Munkács) 1-1 telephellyel rendelkezik.(MTI)

Scroll To Top