EBRD: nélkülözhetetlen a magántőke az infrastruktúra fejlesztésében és működtetésében

Nélkülözhetetlen a magántőke az infrastruktúra-fejlesztési beruházásokban és az infrastruktúra működtetésében is – mondta kedden az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) infrastrukturális programokért felelős vezérigazgatója.

Thomas Maier az állami és a magánszektor beruházási együttműködésének (PPP) előmozdítására szervezett, PPP Days 2015 című, kétnapos EBRD-konferencia keddi nyitónapján, a bank londoni központjában tartott előadást.
Elmondta: jelenleg a globális infrastruktúra-fejlesztési beruházások alig 10 százalékát valósítják meg PPP-konstrukcióban, márpedig az erre fordítható állami kiadásoknak a világon mindenhol kemény korlátok szabnak határt.
Maier szerint a világgazdaságban a konszenzusos becslés alapján évente 3700 milliárd dollár értékű infrastruktúra-beruházásra lenne szükség, ám ebből csak 2700 milliárd dollárnyi valósul meg. A különbséget a költségvetési szektorok nem tudják egyedül finanszírozni, az EBRD-hez hasonló nemzetközi pénzügyi szervezetek kapacitása pedig csak e hiány 10 százalékának közvetlen finanszírozására elegendő.
E finanszírozási korlátok miatt „egyszerűen szükség van” arra, hogy a magánszektor a jelenleginél sokkal nagyobb súllyal legyen jelen az infrastrukturális beruházásokban, és az infrastruktúrák működtetésében is elengedhetetlen a magánszféra szakértelme – mondta az EBRD igazgatója.
Maier szerint a világgazdaságban elégséges az ehhez felhasználható likviditás, de közel sem elegendő az olyan karakterisztikájú beruházások száma, amelyekhez hozzá lehetne rendelni e likviditástömeget.
Az EBRD vezető szakértője szerint mindezek alapján az infrastrukturális hálózatok fejlesztése „kritikus mértékben függ” a magánszektor mozgósításától, a magántőke részvétele e beruházásokban döntő jelentőségű az életminőség javítása, a munkahelyteremtés és a versenyképesség szempontjából világszerte.
Thomas Maier hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az infrastruktúra-fejlesztési PPP-programok „politikailag érzékenyek”, tekintettel arra, hogy jellegüknél fogva hosszú ideig tartanak, rendszerint túlnyúlnak a választási ciklusokon, és ha a választások kormányváltást eredményeznek, az gyakran a PPP-programokkal szembeni kormányzati hozzáállás változásával is jár.
Ezért az ilyen beruházási programok hosszú távú sikerességének fontos eleme az erőteljes politikai akarat, az előrelátás és a folyamatosság. Erre komoly figyelmet kell fordítani a PPP-programok előkészítése és végrehajtása során, különös tekintettel a politikai kockázatok kiegyensúlyozott kezelésére – hangsúlyozta keddi londoni előadásában az EBRD illetékes vezérigazgatója.
A szakkonferenciát megnyitó beszédében Sir Suma Chakrabarti, az EBRD elnöke kijelentette, hogy az infrastruktúra-fejlesztési beruházások a gazdasági növekedés serkentésének kulcsfontosságú elemei. A globális felzárkózó térség a világgazdaság növekedésének több mint a háromnegyedét adja, és mindezek alapján döntő jelentőségű a nemzetközi pénzügyi szervezetek bővülő és hatékonyabb részvétele a felzárkózó gazdaságok infrastrukturális beruházásainak felgyorsításában – mondta az EBRD elnöke.
Sir Suma Chakrabarti szerint e pénzügyi szervezeteknek „ambiciózus közös programjuk” van az infrastrukturális PPP-beruházások támogatására világszerte.(MTI)

Scroll To Top