Ebola – Súlyos problémák a Mekkából hazatérő egyiptomi zarándokok egészségügyi szűrésében

Felmondták a szolgálatot a kairói repülőtéren felállított detektorok, amelyeknek ki kellett volna szűrniük a Mekkából hazaérkező mintegy 60 ezer egyiptomi zarándok közül azokat, akiknek túl magas a testhőmérsékletük, például a rohamosan terjedő Ebola-vírus miatt – jelentette a MENA egyiptomi hírügynökség.

Az, hogy a testhőmérsékletet mérő kapuk és hőkamerák nem működnek, szerdán, véletlenül derült ki, amikor Ádel Adavi egészségügyi miniszter a hazatérő zarándokok miatt ellenőrző látogatást tett a repülőtéren. Adavi vészintézkedésként egészségügyi csoportokat rendelt a légikikötőbe a hazatérők ezreinek megvizsgálására.
Idén kétmillió muzulmán vett részt a mekkai zarándoklaton, ebből 1,4 millióan a szaúdi királyságon kívülről, legtöbben a Marokkótól Indonéziáig nyúló iszlám világból érkeztek. A járványügyi szempontból egyébként is kényes időszakot övező aggodalmak idén magasra hágtak a Nyugat-Afrikában terjedő Ebola-vírus miatt, annak ellenére, hogy a szaúdi hatóságok megtagadták a betegség által leginkább sújtott Sierra Leonéből, Libériából és Guineából érkező vízumkérelmeket.
A rohamosan terjedő járványban eddig több mint nyolcezren kapták meg a fertőzést, a halálos áldozatok száma az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint már a négyezerhez közelít.(MTI)

 

Scroll To Top