ingyenes webstatisztika

Duna House: februárban több mint 6000 lakás kelt el

Az idén februárban 6179 lakás cserélt gazdát Magyarországon, ami 31 százalékos csökkenés tavaly februárhoz képest, ám a valós bázisnak tekinthető 2011. évi februári adásvételnél több – közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat pénteken az MTI-vel.

2012 februárja rendkívülinek volt mondható, ugyanis a végtörlesztés okozta felfokozott vevői aktivitás és a befektetői hullám még éreztette a hatását – fejti ki a Duna House a friss adatok kapcsán.
A 2011-es évvel viszont már jól összevethető az idei adat: két éve ugyanekkor csupán 1,3 százalékkal volt csendesebb a piac és az első két hónap is csak 2,7 százalékkal volt mérsékeltebb az ideinél.
Idén februárban januárhoz képest több mint 14 százalékkal emelkedett a lakás adásvételek száma.
A keleti országrészben 10 ezer forinttal drágább négyzetméter áron – 123 ezer forintért – vették a paneleket az év második hónapjában, mint nyugaton, bár a fajlagos átlagár az utóbbiban volt magasabb, 6,4 millió forint. A tégla lakások esetében azonban fordított a helyzet, a 187 ezres négyzetméterenkénti ár 20 százalékkal magasabb, mint a keleti oldalon mért átlag.
Budapesten a budai oldalon 300 ezer forint feletti átlagértéket mutattak a téglaépítésű ingatlanok, de a belváros is megközelítette ezt az értéket 298 ezerrel. A pesti oldalon 211 ezer forint/négyzetméter átlagon vásároltak februárban.
Kissé eltérő képet mutat a közép-magyarországi és a vidéki régió a megvásárolt ingatlanok minőségét illetően. Budapesten 39 százalék, Pest megyében 35 százalék volt a kiváló minőségű ingatlanok aránya az összes eladottból, vidéken ez csupán 27 százalékot mutat. Nyugat-Magyarországon 39 százalék volt a felújítandó, vagy éppen lakható kategória aránya, ugyanez Közép-Magyarországon csupán 33 százalékot tett ki.
A 2012. februári tranzakciók paramétereivel összehasonlításban látszik, hogy míg a méretbeli preferencia vidéken semmit nem változott, addig egy évvel később, tehát idén februárban a duplájára nőtt az olcsóbb, 50-100 ezer forintos négyzetméterárú kategória aránya.
Pest megyében ennek ellenkezője látszik: a 150 ezer forint/négyzetméter alatti sávok csökkenése mellett szinte duplázódott, 20-ról 39 százalékra nőtt a drágább 150-200 ezer forint/négyzetméter árkategória az egy évvel ezelőttihez képest. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top