Donald Trump veje szerint nem tartott helytelen kapcsolatokat Oroszországgal

Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje és tanácsadója hétfőn Washingtonban újságírók előtt leszögezte: nem tartott fenn „helytelen kapcsolatokat” orosz tisztségviselőkkel.

Jared Kushner rövid nyilatkozatot tett riporterek előtt a Fehér Házban azután, hogy lezárult zárt ajtók mögött tartott szenátusi meghallgatása.
A tanácsadó nem beszélt a meghallgatás részleteiről, lényegében megismételte a meghallgatás előtt tett írásos nyilatkozatában foglaltakat. Mint fogalmazott: „nagyon világos” akar lenni. Hangsúlyozta: „Nem játszottam össze Oroszországgal, és a kampánycsapatban sem ismerek senkit, aki ezt tette volna”.
Az elnök veje hozzátette: orosz személyekkel nem voltak „helytelen kapcsolatai”, valamennyi cselekedete „megfelelő” volt egy „nagyon sajátos kampány” körülményei között. Leszögezte: Donald Trump azért győzött a tavalyi elnökválasztáson, mert „okosabb kampány” folytatott, mint vetélytársa, Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje, ezért szerinte minden más értelmű sugalmazás megpróbálja „nevetségessé tenni” azokat, akik Donald Trumpra voksoltak.
Jared Kushner rövid nyilatkozata után az újságírók nem tehettek fel kérdéseket. A Fehér Ház tanácsadójaként tevékenykedő Jared Kushnert mintegy három órán keresztül hallgatta meg a szenátus hírszerzési bizottsága az oroszországi kapcsolatairól. A testület a tavalyi elnökválasztási folyamatot érintő orosz beavatkozásokat vizsgálja, hasonlóan a képviselőház hírszerzési bizottága és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által folytatott vizsgálatokhoz. A hétfői meghallgatást zárt ajtók mögött tartották, Kushner előtte írásos nyilatkozatot tett közzé, amelyben cáfolta, hogy titokban kommunikációs csatornát tartott volna fenn az éppen a hétvégén távozott Szergej Kiszljak orosz nagykövettel. A nyilatkozatban – amelyet internetes oldalán részletesen közölt a The Washington Post című lap – Kushner cáfolta azt is, hogy bármely vállalkozását oroszok finanszíroznák.(MTI)

Scroll To Top