ingyenes webstatisztika

Devizahitelek – Önkormányzati lakásokkal is segítené a kormány a devizahiteleseket

Önkormányzati lakások szociális alapú bérlésének lehetőségével is segítené a kormány a bajba jutott devizahiteleseket.

A Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) az MTI-hez szombaton eljuttatott közleménye szerint a kormány arra ösztönzi a közeljövőben az önkormányzatokat, hogy vállaljanak részt ennek a súlyos társadalmi problémának a közös megoldásában önkormányzati lakások szociális alapú bérlésének lehetőségével, a kormány pedig megvizsgálja, hogy milyen segítséget tud ebben biztosítani az önkormányzatok számára.
A közlemény felidézi, hogy a kormány milyen segítő intézkedést hozott eddig. Bevezette az árfolyamrögzítést az árfolyam-ingadozás hatásának tompítására, limitálta az árverezéseket, megalapította a Nemzeti Eszközkezelőt, és szigorú feltételekkel korlátozta a devizaalapú lakáshitelezést, hogy megálljon a lakosság további eladósodása. A kormány otthonvédelmi kamattámogatást vezetett be, hogy a hitelesek törleszteni tudják adósságukat, továbbá otthonteremtési programot alakított ki a lakáshoz jutás elősegítése érdekében – sorolta az NGM.
A közlemény azt is megemlítette, hogy a kilakoltatási moratóriummal a kormány megakadályozta, hogy utcára kerüljenek a legnehezebb helyzetbe került adósok, a téli kilakoltatási moratórium egész évben történő fenntartására azonban nincs mód, meghosszabbítása nem jelentené a probléma hathatós megoldását.
A tárca szerint mindezek az intézkedések eddig több százezer devizaadósnak nyújtottak segítséget, azonban továbbiakra is szükség van azok érdekében, akik a kormányzati intézkedések egyikét sem tudták igénybe venni, és a kilakoltatás veszélye továbbra is fenyegeti őket. Az NGM álláspontja szerint a lakóingatlanokkal és szociális intézményrendszerrel rendelkező önkormányzati rendszerben jelentős tartalék rejlik. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top