ingyenes webstatisztika

Devizahitelek – A kormány a bankok oldalára állt

Az MSZP szerint a kormány húzza az időt a devizahitelesek ügyében, amivel milliárdos károkat okoz a családoknak, de körülbelül ugyanekkora hasznot hoz a bankoknak.

“Az Orbán-kormány a hitelesek helyett megint a bankok oldalára állt. Ez Orbán Viktor igazi arca” – írta vasárnapi közleményében az ellenzéki párt, amely szerint a csaknem 150 ezer bajban lévő devizahiteles családnak nem “az Orbán-kormány ígérgetésére és alibi-mentőcsomagjaira”, hanem valódi megoldásra van szüksége. Első körben egy bankokkal közösen kidolgozott mentőkonstrukcióra, majd pedig a forint árfolyamának “alacsonyabb szinten való stabilizálására”.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön azt mondta, a kormány szerdán megbeszélést folytatott a devizahitelesek helyzetének rendezéséről, és arra jutott, hogy csak a jogi feltételek tisztázódása után lehet a kérdést gazdaságilag is rendezni. Arra a kérdésre, hogy mikor születhet megoldás a devizahitelek ügyében, nem adott egyértelmű időpontot.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top