Devizahitelek – Kúria: nem rendkívüli, hogy saját ügyéről dönt a legfelsőbb bírói fórum

Nem rendkívüli, hogy a Kúria dönt egy olyan ügyben, amelyben peres félként vesz részt – tudatta szerdán közleményben a legfelsőbb bírói fórum egy devizahiteles szakvélemények nyilvánosságáról szóló perrel összefüggésben.

A Kúriát alperesként jogerős ítélet kötelezte közérdekű adat kiadása címén annak nyilvánosságra hozatalára, hogy a 2013-ban született devizahiteles jogegységi határozatának meghozatala előtt mely szervektől milyen tartalmú véleményt szerzett be – idézte fel a legfelsőbb bírói fórum közleménye.
A Kúria a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, és egyúttal kérte a jogerős döntés végrehajtásának felfüggesztését is.
A Kúria közleménye kiemelte: a jogerős ítéletek ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmek elbírálására a Polgári perrendtartásról szóló törvény kizárólag a Kúriát jogosítja fel, ezért semmi szokatlan, rendkívüli nincs abban, hogy ezúttal is így történik. Ez mindenben megfelel az eljárási szabályoknak.
Az elmúlt években is tucatnyi hasonló eset volt, ahol a Kúria felülvizsgálati bíróságként döntött olyan bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránti, személyiségi jogi, vagy éppen közérdekű adat kiadása iránti perben, amelyben maga a Kúria volt az alperes. „Különbséget kell ugyanis tenni a Kúria mint peres fél és a Kúria mint felülvizsgálati jogkörben eljáró bírósági fórum között” – áll a legfelsőbb bírói fórum közleményében.
Az ítélőtáblák felállítását megelőzően még az is rendszeresen előfordult, hogy a Legfelsőbb Bíróság – a Kúria jogelődje – a saját maga által másodfokú eljárásban meghozott jogerős határozatát bírálta felül a felülvizsgálati eljárás szabályainak megfelelően.
A devizahitelekkel kapcsolatos vélemények nyilvánossága ügyében várhatóan néhány hónapon belül születik döntés – közölték a Kúrián az MTI érdeklődésére.
A Népszabadság a napokban írt arról, hogy a Kúria 2013-ban és 2014-ben a devizahitel-szerződések érvényességéről szóló jogegységi határozatának meghozatala előtt bekért véleményeket többek között a Magyar Nemzeti Banktól, a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, a Magyar Bankszövetségtől és civil szervezetektől. A felperes a véleményeket szerette volna megismerni, ám ezt a Kúria megtagadta.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a felperes kérésének adott helyt, az elsőfokú bíróság a Kúriának, a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla pedig jogerős ítéletében ismét a felperesnek, és jogerősen kötelezte a Kúriát a kért adatok kiadására. Ezt a döntést támadta meg a Kúria felülvizsgálati kérelmével, melyet a törvény szerint magának a Kúriának kell majd elbírálnia.
A Népszabadságnak a felperes jogi képviselője elmondta, hogy amennyiben a Kúria számukra kedvezőtlenül dönt, tovább viszik az ügyet az Alkotmánybíróságra.(MTI)

Scroll To Top