Devizahitelek – Jogerős a DRB Bank Zrt. elleni ítélet

Helyben hagyta az elsőfokú bíróság elutasító ítéletét a DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt. devizahiteles perében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla, amely szerint tisztességtelenek a bank általános szerződési feltételei.

A szerdán Budapesten kihirdetett határozatban a bíróság egyben kötelezte a felperes pénzintézetet 380 ezer forint plusz áfa másodfokú perköltség megfizetésére az alperes magyar állam részére. A bíró az indoklásban hivatkozott az Európai Bíróság ítéletére, amely szerint az átláthatóság elvét kiterjesztetten kell értelmezni, mivel a fogyasztó hátrányban van az információszintet illetően a pénzintézettel szemben. Ezért a világosság, érthetőség kritériumainak vizsgálatakor nem csak azt kell figyelni, hogy azok nyelvtanilag érthetőek-e a fogyasztó számára, hanem azt is, hogy a szerződés átláthatóvá teszi-e az egyoldalú szerződésmódosítás mechanizmusának működését, a fogyasztó egyértelmű, érhető szempontok alapján tudja-e mérlegelni a gazdasági következményeket – emelte ki a bíró.
A bíró rámutatott: a vizsgálat tárgyát képviselő szerződési feltételek elolvasásakor a fogyasztó nyilvánvalóan nem volt abban a helyzetben, hogy ellenőrizni tudja, indokolt volt-e az egyoldalú szerződésmódosítás, a mechanizmus konkrét működését nem tette átláthatóvá a fogyasztó számára.
A felperes fellebbezésében kiemelten hivatkozott magatartási kódexszel kapcsolatban az ítélőtábla megjegyezte: a bíróság vizsgálhatja a pénzügyi intézmények által elfogadott magatartási kódexben foglalt egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő feltételek semmisségét.
Az indoklás szerint a kódex nem jogszabály, hanem olyan hasznos megállapodás, ami az adott kereskedelmi ágazat magatartási szabályait határozza meg. Jogvitában viszont a bíróságra kötelező rendelkezésként nem vonatkozik – jegyezte meg a bíró. Az, hogy az ászfben foglalt oklista megfelel a kódexben foglaltaknak, nem zárja ki a feltételek tisztességtelenségének bíróság általi vizsgálatát – közölte.(MTI)

 

Scroll To Top