Devizahitelek – Jobbik: a kormány azonnali beavatkozására van szükség

A Jobbik szerint azonnal kormányzati és parlamenti beavatkozásra van szükség a devizahitelesek ügyében azt követően, hogy a Kúria hétfőn meghozta jogegységi határozatát.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján megismételte pártja korábbi javaslatát, amely szerint a devizahiteleket a felvételkori árfolyamon kellene forintosítani.
Szerinte ezzel a felelősökre, vagyis az érintett bankokra hárítanák az általuk okozott terheket „a szennyező fizet elve alapján”, és úgy járnának el, mint ha a hitelszerződéseket tisztességesen kötötték volna.
Egy kártérítési alapot is létrehoznának, amelyet azon bankoknak kellene feltölteniük, amelyekről vizsgálat deríti ki, hogy visszaéltek a fogyasztói bizalommal és indokolatlanul hárítottak át terheket. Szerinte ebből lehetne kárpótolni azokat az ügyfeleket, akikről kiderül, hogy túlfizetésben voltak, de ebből kompenzálnák legalább részben azokat is, akiknek már visszafordíthatatlan a helyzete, például azért, mert már elvesztették az ingatlanjukat – mondta.
Csomagjuk nemcsak a deviza alapú lakáshiteleseket érinti, hanem minden hitelkárosultat, azokat is, akik forint alapú kölcsönt vettek fel – fűzte hozzá.
Emellett „piactisztító akciósorozatot” is tartanának, amelyről azt közölte: minden olyan bank működését örömmel veszik, akik az itt élők érdekeit tiszteletben tartják, de akik csak kifosztották a lakosságot, azok előtt kinyitnánk a kaput – fogalmazott.
A Kúria hétfőn jogegységi határozatban kimondta: a devizahiteleknél alkalmazott árfolyamrés tisztességtelen, az árfolyamkockázat tisztességessége azonban csak akkor vizsgálható, ha a pénzintézet nem megfelelő tájékoztatása miatt az átlagos fogyasztó számára a szerződés erre vonatkozó része nem érthető. Az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége pedig nagyon szigorú feltételekhez kötött.(MTI)

Scroll To Top