ingyenes webstatisztika

Devizahitelek – Elutasították a Hypo Alpe-Adria Leasing, a Santander és a Summit keresetét is

Elutasította a Fővárosi Törvényszék szerdán a Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt., a Santander Consumer Finance Pénzügyi Vállalkozás Zrt. és a Summit Pénzügyi Zrt. magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos keresetét elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

Az ítélet ellen nyolc napon belül lehet fellebbezni a Fővárosi Ítélőtáblánál. A felperes pénzintézetek által fizetendő perköltséget a bíróság minden esetben mérsékelte arra hivatkozva, hogy az alperes magyar állam jogi képviselői több hasonló ügyben is ugyanazt az ellenkérelmet nyújtották be. A bíróság a Hypo Alpe-Adria keresetét elutasító ítélet kapcsán megjegyezte: a pénzintézet által alkalmazott általános szerződési feltételek egyike sem felelt meg maradéktalanul a törvényi feltételeknek. A Summit Pénzügyi Zrt. keresetét elutasító ítélet indoklásában a törvényszék kitért arra, hogy a pénzügyi intézmény által alkalmazott szerződéses feltételek nem feleltek meg mindegyik, a törvényben meghatározott elvnek. Kiemelte a bíró az egyértelmű megfogalmazás, a ténylegesség és az arányosság kritériumait. A Santander Consumer Finance Pénzügyi Vállalkozás Zrt. keresete elutasításának magyarázatában a bíró elmondta: a pénzügyi intézmény által alkalmazott legtöbb szerződéses feltétel nem felelt meg többek között a szimmetria elvének. Nem elég ugyanis, ha a fogyasztó számára pozitív körülmény változás esetén a szerződéses rendelkezés nem zárja ki az egyoldalú módosítást, ezt kifejezett kötelezettségként kell rögzíteni a szerződésben – mondta. A hitelintézetek annak a törvényi vélelemnek a megdöntését kísérelték meg az állam ellen indított perben, amely szerint tisztességtelenek és érvénytelenek a társaság általános szerződési feltételeiben (ászf) a devizahiteles szerződések egyoldalú módosítását – kamat-, díj- és költségemelést – lehetővé tevő kikötések. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top