ingyenes webstatisztika

Devizahitelek – December elején lesz ítélet az OTP Bank perében

December 5-én hirdet ítéletet az első fokú bíróság abban a perben, amelyet az OTP Bank indított a magyar állam ellen a devizahitel-szerződések ügyében.

A Fővárosi Törvényszék háromtagú tanácsa pénteken tartotta az utolsó tárgyalási napot a perben.
A tanács előzőleg az Alkotmánybírósághoz fordult azzal, hogy a devizahitel-szerződések egyes kérdéseit rendező – a per alapjául szolgáló – törvény sérti a jogbiztonság elvét, a tisztességes eljáráshoz való jogot és a normavilágosság elvét.
Az Alkotmánybíróság novemberben kihirdetett határozatában elutasította ezeket az aggályokat, így a korábban felfüggesztett per folytatódhatott.
Az utolsó tárgyalási napon a felperes OTP Bank képviselője elmondta: a közelmúltban elfogadott, úgynevezett elszámolási törvény szövegéből az következik, hogy a 2010. november 26. után megkötött szerződéseknél nem áll meg a tisztességtelenség vélelme, ezért jelen per okafogyottá vált ezen szerződések ügyében.
A bank ügyvédje emellett arra hivatkozott, hogy a hitelintézeti törvényből és a bírósági gyakorlatból az következik, hogy a bankok árazási elvei nem nyilvánosak, mert üzleti titkot képeznek – a fogyasztó ezért nem ismerheti meg, hogy a pénzintézet milyen alapon döntött az egyoldalú díj- vagy kamatemelésről.
Az alperes magyar állam képviselője a fővárosi ítélőtábla több idei ítéletére hivatkozva úgy érvelt, a törvényből nem következik, hogy az árazási elvek teljes egészükben üzleti titkot képeznének, vagyis a bank részletesebb tájékoztatást is adhatott volna a fogyasztónak.
(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top