ingyenes webstatisztika

Devizahitelek – A kormány levelet küld az EKB-nak

A magyar kormány a jövő héten levelet küld az Európai Központi Banknak (EKB) kedden közzétett kormányzótanácsi véleményére válaszul – közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) szerdán az MTI-vel.

Jelenleg a dokumentum pontos tartalmáról folynak a tárcaközi egyeztetések – írta az igazságügyi tárca hozzátéve: amint elkészül a válasz, azt teljes egészében ismertetni fogják a sajtóval.
Az EKB július 28-ai keltezésű, a honlapján augusztus 5-én közzétett kormányzótanácsi véleménye szerint a magyar hatóságok megszegték az EKB-val való konzultációs kötelezettségüket a devizahitelesek megsegítését célzó törvény elfogadása során.
Felidézték, hogy az EKB június 27-én felkérést kapott a magyar Nemzetgazdasági Minisztériumtól arra, hogy alkosson véleményt “a fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó egyes intézkedésekre vonatkozó törvényjavaslatról”.
A törvényjavaslathoz később számos módosító indítványt nyújtottak be a magyar Országgyűléshez, amelyek egyikét sem küldték meg az EKB-nak, és a parlament július 4-én elfogadta a törvényjavaslatot. Így az Országgyűlésnek nem volt lehetősége arra, hogy a jogalkotás előtt figyelembe vegye az EKB álláspontját, az elfogadott törvény pedig lényegi eltéréseket tartalmaz a törvényjavaslathoz képest – írták.
Az EKB megismételte: alapvető fontosságú, hogy érdemi párbeszédet folytassanak a magyar hatóságok és az érintett szervezetek, ideértve az egyéb tagállamokban lévő érdekelteket is.
A Mario Draghi EKB-elnök által aláírt kormányzótanácsi véleményben az is szerepel, hogy a bankrendszerre gyakorolt potenciális kedvezőtlen hatásokon túlmenően nem zárható ki a magyar gazdaságra és a pénzügyi piacokra gyakorolt kedvezőtlen hatás sem.
Ezt figyelembe kell venni a hitelintézetek és a fogyasztóik közti elszámolásra, valamint a devizakölcsönök forintkölcsönné történő átalakítására vonatkozó további rendelkezések meghatározása során is – tették hozzá.
A Fidesz szerda esti közleményében azt írta: a devizahiteleseket segítő törvénycsomag nem érinti a jegybanktörvényt, így az nem tartozik a szorosan vett egyeztetési kötelezettségek körébe. A nagyobbik kormánypárt szerint az EKB állásfoglalása újabb nyomásgyakorlás, amely a külföldi tulajdonú anyabankoktól ered.
A Fidesz arra hívta fel az EKB figyelmét, hogy a magyar kormány, a Fidesz parlamenti frakciója, továbbá a Kúria és a luxemburgi bíróság is a devizahitelesek mellett áll.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top