ingyenes webstatisztika

Devizahitelek – A bankelszámoltatási törvény aláírására kéri a Fidesz az államfőt

A bankok elszámoltatásáról szóló törvény aláírására kéri Áder János köztársasági elnököt Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője csütörtöki levelében.

devizahitelA kormánypárti politikus a levélben – amelyet Facebook-oldalán is közzétett – azt írta: az Országgyűlés döntésével igazságot szolgáltatnak a megkárosított deviza- és forinthiteleseknek, a Kúria ítélete alapján. Szavai szerint 1 millió 300 ezer magyar család érdeke, hogy a bankok elszámoltatása ne szenvedjen késedelmet.
Rogán Antal szerint a bankok nyilvánvalóan mindent megtesznek annak érdekében, hogy az elszámoltatást lelassítsák vagy ellehetetlenítsék. Ennek legújabb eszközeként említette azt, hogy próbálnak nyomást gyakorolni az államfőre.
Kitért arra, hogy szerinte a bankok nyilvánosságra hozott érvei nem állják meg a helyüket. Álszent érvelésnek nevezte, hogy az elszámoltatás nagy terhet ró a magyar bankrendszerre, ugyanis minden visszafizetendő forintot a magyar családok zsebéből vettek ki. Az Országgyűlés a döntésével csak azt kéri a bankok tulajdonosaitól, hogy annyit adjanak vissza a magyar családoknak, amennyit a Kúria jogegységi határozata szerint tisztességtelenül előírt túlfizetés formájában fizettettek ki az elmúlt években ügyfeleikkel – tette hozzá.
FideszA Fidesz frakcióvezetője kiemelte: az alaptörvény az állam és a parlament kötelességévé teszi az erőfölénnyel visszaélés elleni fellépést és a fogyasztói jogok védelmét. Magyarországon a bankok számtalan olyan forint- és deviza-hitelszerződést kötöttek, amelyek a fogyasztó számára nem átláthatóak, erőfölénnyel való visszaélést jelentenek és súlyosan sértik a hitelfelvevő fogyasztók jogait – fogalmazott, hozzátéve: ezért van szükség a bankok teljes körű elszámoltatására.
Rogán Antal alaptalannak minősítette a Magyar Bankszövetség alkotmányos kifogásait, megjegyezve: a kamat- és díjemelési moratórium kivételével ráadásul nem is erre a törvényre, hanem a már júliusban elfogadott jogszabályokra vonatkoznak. Álláspontja szerint a Bankszövetség szándéka nyilvánvaló: miután a bankok lassan az összes jogorvoslati lehetőséget kimerítik, most az elszámoltatás időrendjét próbálják késleltetni.
“Meggyőződésem szerint a bíróságok, beleértve az Alkotmánybíróságot is, az elszámoltatás elvi alapjairól rövidesen meghozzák jogerős döntéseiket” – írta a kormánypárti politikus, jelezve: a bíróságokon fog eldőlni, hogy az egyes bankoknak pontosan mennyi pénzt kell visszafizetniük. A magyar családok érdekei azt kívánják, hogy ezen döntések után a bankok elszámolása rögtön megtörténjen – fűzte hozzá, kiemelve: szükség van a jelenlegi törvényre, hogy a bankok ne hivatkozhassanak informatikai átállásra, technikai határidőkre, és “a többi, már unalomig ismert időhúzó kifogásra”.
Rogán Antal azt is jelezte az államfőnek, hogy a bankok által kifogásolt kamat és díjemelési moratórium egy időszakra szóló, ideiglenes intézkedés, és a parlamentnek ezen belül meg kell hoznia a fogyasztói hitelek átlátható árazásáról szóló törvényt. A moratórium szükséges intézkedés – folytatta -, hiszen annak hiányában az elszámoltatást követően bármely banki kamat vagy díjemelés jogalapja rögtön per tárgyává válna.
A frakcióvezető a Fidesz nevében tudatta: készen állnak a fogyasztói hitelek átlátható árazásáról szóló törvény idei parlamenti megtárgyalására és elfogadására. Arra kérte Áder Jánost: ne engedjen a bankok indokolatlan nyomásgyakorlásának és a rendelkezésére álló mérlegelési idő után írja alá a törvényt.
Rogán Antal csütörtök délelőtt számolt be arról, hogy az igazságügyi tárca már megkezdte a fair bankokról szóló jogszabálytervezet előkészítését, amely rögzítené a fogyasztóknak nyújtandó hitelek feltételeit. Hozzátette: frakciója várhatóan november 4-én tárgyal erről, és várhatóan ekkor kerül a képviselőcsoport elé a devizahitelek forintosításának ügye is.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top