ingyenes webstatisztika

Dél-Korea és az USA megkezdte éves közös hadgyakorlatát

Az Észak-Korea februári kísérleti atomrobbantása okozta feszültségek közepette kezdte meg több mint 200 ezer katona részvételével zajló éves közös hadgyakorlatát Dél-Korea és az Egyesült Államok pénteken.

A Foal Eagle elnevezésű két hónapig tartó hadművelet nem sokkal azután kezdődött, hogy Phenjan “megsemmisítéssel” és “atomháborúval” fenyegette meg Washingtont a kéthónapos gyakorlat megrendezésének esetére. Eközben az Egyesült Államok Japánnal karöltve újabb ENSZ-szankciókat akar kezdeményezni a kommunista országgal szemben annak február 12-i, harmadik kísérleti atomrobbantása miatt.
Mintegy tízezer amerikai és 200 ezer dél-koreai katona vesz részt a műveletben, amelynek során egy amerikai repülőgép-hordozót, F-22-es lopakodó vadászgépeket és B-52-es bombázókat is bevetnek – jelentette a Yonhap hírügynökség.
Az április 30-ig tartó gyakorlaton többek között partraszállási műveleteket végeznek, valamint egy olyan válsághelyzetre való reagálásra készülnek fel a két ország katonái, amely a Koreai-félszigeten bekövetkezne be.
Ezzel párhuzamosan, március közepén a két ország 13 500 katonája egy másik, számítógép által szimulált hadgyakorlatot folytat majd le.
Szöul és a Dél-Koreában 28 ezer katonát állomásoztató Washington szerint az éves hadgyakorlat védelmi célokat szolgál, a fenyegetőző retorikát folytató Phenjan ugyanakkor felkészülést lát benne  Észak-Korea megtámadására és az ottani kommunista rezsim megdöntésére. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top