ingyenes webstatisztika

Csereprogram a magyar startupoknak Párizsban

Öt magyar startup cégnek, azaz innovatív új termékkel, szolgáltatással jelentkező, induló kisvállalkozásnak biztosít a közeljövőben három hónapon át bemutatkozási lehetőséget Párizsban a francia főváros kezdeményezésére létrejött Paris Région Lab inkubátorszervezet, cserébe öt francia cég hasonló programban vehet részt Budapesten – jelentette be Laurent Queige igazgató a magyar startupokról Párizsban rendezett szerdai innovációs fórumon.

A Párizsi Magyar Intézetben francia üzletembereknek, potenciális befektetőknek, kockázati tőkebefektetőknek, inkubátor szervezetek és startupok képviselőinek rendezett fórumon Turóczy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) versenyképességért felelős helyettes államtitkára ismertette Budapest régiós startup-fővárossá válásának tervét.
A Budapest Hub munkacsoport tavaly szeptember közepén jött létre a hazai startup világ szereplői és az NGM szakértői részvételével, hogy meghatározzák a magyar startup ökoszisztéma jövőbeli alakulásának feltételeit, és javaslatokat tegyenek a szabályozói környezet változtatására.
A Runway Budapest 2.0.2.0 című programot – amelynek célkitűzése, hogy a magyar főváros 2020-ig a régió startup központjává váljon – október végén Londonban, decemberben Berlinben, az év elején pedig Stockholmban és Koppenhágában mutatták be.
A helyettes államtitkár az MTI-nek elmondta: az a cél, hogy minél több induló vállalkozás jöjjön létre Magyarországon, s azon belül is Budapesten olyan kedvező környezetben – ahol biztosított a finanszírozáshoz való hozzáférés és a képzés -, amelyből globális méretű vállalkozások nőhetnek ki. Jelenleg London számít Európában a startup központnak, Párizs pedig hasonló ambíciókkal rendelkezik, mint Budapest, próbál felzárkózni Londonhoz. A kiindulási pont nem ugyanaz Párizsban, mint Budapesten, de a célok és a fejlődés iránya azonos, ezért nagyon hasznos a párizsi tapasztalatokat megismerni – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
A cél eléréshez nagyon összetett ökoszisztémára van szükség, amelyben az állam feladata a megfelelő feltételek biztosítása, mindenekelőtt a képzés és az inspiráló üzleti környezet rugalmasságának területén, illetve pénzügyi támogatással. Ehhez a kormányzat a következő uniós költségvetési periódusban a támogatások 10 százalékát, nagyjából 700 milliárd forintot kíván kutatás-fejlesztésre fordítani, és ebből hozzávetőleg 150 milliárd forint jut majd a startup cégek fejlesztésére – tette hozzá.
A startupok fejlesztésének célja, hogy a magyar gazdaság át tudjon állni egy innovációvezéreltebb növekedési modellre, s ezzel dinamikusabbá és tudásalapúbbá váljon – mutatott rá Turóczy.
A fórumon négy magyar startup cég, a Capture informatikai és tanácsadó cég, a String Bike lánc nélküli kerékpárt fejlesztő cég, a Pharnacoidea gyógyszerfejlesztő cég és a Synetiq magyar-francia neurotechnológiával foglalkozó vállalkozás mutatkozott be.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top