ingyenes webstatisztika

Csányi Sándor: a bankszektor tőkéjének harmadát viheti el a mentőcsomag

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint a bankszektor tőkéjének legalább egyharmadát elviszi a devizahiteles-csomag, ami gazdasági szempontból súlyos károkat fog okozni. Megjegyezte azt is, az OTP bíróság előtt fogja bizonyítani, hogy a törvényeknek megfelelően járt el és jóhiszemű volt a devizahitelekkel kapcsolatban.

Csányi Sándor erről a vg.hu internetes portálon nyilatkozott, hozzátéve, hogy a bank tájékoztatása korrekt volt, és bízik abban, hogy ezt majd a bíróságon is érvényesíteni tudják. A perek augusztusban kezdődnek el.
Az OTP elnök-vezérigazgatóját meglepte az árfolyamréssel kapcsolatos jegybanki számítási iránymutatás, amely szerint tőketőrlesztésként kell elszámolni a túlfizetéseket, valamint az is, hogy a kamatot változatlannak kell tekinteni. Csányi Sándor rámutatott: ha a bankok kedvezményt adtak, amire volt példa az első években, abból a pénzintézeteknek nem jár vissza semmi, viszont, ha kamatot emeltek, akkor az ügyfeleknek jár vissza az induló kamathoz képesti különbözet.
Úgy vélte, hogy a bankok hitelezőképessége romlani fog, jelenleg tartanak az eszköz felülvizsgálatok, ősszel pedig következik a banki stresszteszt. Véleménye szerint olyan tőkehiányok alakulhatnak ki, amelyeknek a pótlása nehezen lesz majd megvalósítható.
A portál egy másik cikkében kérdésre Csányi Sándor saját üzleti vállalkozásaival kapcsolatban kiemelte: több mint egymilliárd forintos kiesés jelenthet a nevéhez köthető cégek számára a területalapú támogatások elvonása. Csányi Sándor bízik abban, hogy kompenzáció lesz és akkor az érdekeltségeinél is kisebb mértékű lesz a kiesés.
A kormányzat nemrég döntött arról, hogy 100 százalékban elvonják a mezőgazdasági vállalkozások területalapú támogatásait 1200 hektáros birtokméret felett. Az 1037 és 1200 hektár közötti birtokoktól 5 százalékot vonnak el. Ez összesen 525 nagyüzemet érint, mintegy 20 milliárd forint értékben.
Csányi Sándor bízik a kompenzációban, mivel az nemcsak az agrárcégek, hanem az egész magyar élelmiszeripar helyzetét befolyásolja majd, ha nem lesz hatékony alapanyag-termelés, akkor hatékony élelmiszeripar sem lesz és akkor teljes leépülés következhet be – olvasható a vg.hu cikkében.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top