ingyenes webstatisztika
Home / Belföld / Gazdaság / Conclude: hét százalékkal több arany fogyott 2019 első negyedévében, mint egy évvel korábban

Conclude: hét százalékkal több arany fogyott 2019 első negyedévében, mint egy évvel korábban

Az idén január-márciusban világméretekben 1053,3 tonna aranyra volt kereslet, 7 százalékkal többre, mint 2018 azonos időszakában, ezt bőven fedezte az 1150 tonnás aranykínálat, ami nagyjából megegyezett a tavalyi első negyedévivel – közölte a Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel az Arany Világtanács legfrissebb adatai alapján.

A befektetési célú nemesfémekkel foglalkozó társaság közleménye szerint a kereslet legnagyobb részét továbbra is az aranyékszerek adták, 2019 első negyedévében 530,3 tonna fogyott belőlük, 1 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.
Ez elsősorban az indiai vételeknek köszönhető, miután a világ második legnépesebb országának lakói a februári, márciusi esküvői szezonban hagyományosan sok aranyékszert vásárolnak. Abban, hogy a 125,4 tonnára rúgó vételeik 5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi időszakét, az is szerepet játszott, hogy az indiai rúpiában kifejezett aranyárak csökkentek – mutatott rá Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója.

     
Az aranyrudakból és -érmékből egy százalékkal kevesebb, 257,8 tonna kelt el 2019 első negyedévében, mint 2018. január-márciusban. A csökkenés alapvetően a kínai és japán vásárlásoknak tudható be, Japánban sokan adtak el meglévő készleteikből, azt kihasználva, hogy a nemesfém jenben kifejezett ára februárban nagyon megemelkedett.
Juhász Gergely rámutatott: a világ jegybankjai 2019 első negyedévében tovább növelték az aranykészleteiket. A 145,5 tonnás idén január-márciusi nettó növekmény 68 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Jóval több nemesfém áramlott a tőzsdén kereskedő arany befektetési alapokba (etf-ekbe) és az azokhoz hasonló típusú eszközökbe is 2019 első negyedévében, mint egy évvel korábban. Készleteik 49 százalékkal, 40,3 tonnával gyarapodtak. Az európai etf-k vételeit jórészt a Brexit körüli bizonytalanságok vezérelték.
Az elektronikai eszközök előállításához viszont 3 százalékkal kevesebb, 79,3 tonna aranyra tartottak igényt 2019 első negyedévében a gyártók az előző év azonos időszakához képest, ami mögött az elektronikai cikkek értékesítésének visszaesése és az amerikai-kínai kereskedelmi háború miatti bizonytalanság állhat.
Az arany első negyedév végi unciánkénti (1 uncia=31,1035 gramm) 1298,5 dolláros ára mintegy 2,5 százalékkal maradt el a 2018. március végitől. Árfolyama az utóbbi napokban 1270 dollár körül mozgott.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top