ingyenes webstatisztika

Cofidis: csökkent a hiteltörlesztők aránya

A Cofidis Hitel Monitor harmadik negyedéves felmérése szerint az elmúlt másfél-két évben jelentősen csökkent a hiteltörlesztők aránya: míg 2011 végén a 18-69 évesek 53 százaléka törlesztett valamilyen hitelt, 2013 szeptemberében már csak a lakosság 43 százaléka – ismerteti csütörtöki közleményében a hitelintézet.

A személyi kölcsönöket nyújtó, Magyarországon 2005 óta jelen lévő Cofidis negyedévente teszi közzé az úgynevezett Cofidis Hitel Monitort, amely – 500 ember megkérdezésével – a társadalom fogyasztási szokásait és hitelezési attitűdjét vizsgálja.
A felmérés szerint a jelenleg kölcsönnel rendelkezők 24 százalékának egy hitele van, 18 százalék kettő vagy több hitel részleteit is fizeti egyidejűleg.
Az elmúlt egy évben a lakosság egyötöde igényelt valamilyen kölcsönt, elsősorban hitelkártya által igénybe vehető, áruhitel, folyószámlahitel és személyi hitel formájában.
A kölcsönfelvételi szándékot és a hitelekhez való általános hozzáállást egyetlen mutatószámba sűrítő Hitel Affinitás Index nem változott az elmúlt negyedévben, továbbra is 12,2 ponton áll. A mutató értéke magasabb a 30-39 évesek (22) és a diplomások (23) körében, ők az átlagosnál valamivel nyitottabbak a hitelekre. Az index 0-tól 100 pontig vehet fel értékeket, annál nagyobb, minél többen vettek fel hitelt a vizsgált időszakon belüli egy évben, illetve minél többen mutatnak nyitottságot általánosságban a hitelekkel kapcsolatban.
A lakosság ötöde venne igénybe hitelt valamilyen jövőbeni kiadáshoz, lakáscélon kívüli hitelfelvételt 16 százalék valószínűsít. Jellemzően kisebb összeget igényelnének: a csoport 45 százaléka 100 ezer forintnál kisebb, közel egyharmada 100-500 ezer forint közötti összeget venne fel.
Továbbra is alacsony – 27 százalék – azoknak az aránya, akik úgy gondolják, hogy könnyű hitelhez jutni manapság. Tízből kilencen úgy vélik, hogy a hiteligénylőknek felelősebben, meggondoltabban kell hitelt felvenniük, mint a válság előtt, és közel ugyanennyien – 80 százalék – vannak azok is, akik szerint a bankoknak is felelősebben kell hitelezniük ezekben a válságos években.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top