ingyenes webstatisztika

Külföldi sajtó Magyarországról: Olasz lap Orbán Viktorról, brit újság Soros Györgyről

Orbán Viktor sokkal Európa-pártibb politikus, mint amilyennek a róla kialakult kép alapján tűnik, a magyar miniszterelnöknek ugyanakkor nem tetszik az EU jelenlegi struktúrája, ezért meg akarja reformálni azt – mondta Alessandro Stricca, az EUChambers budapesti alelnöke a Libero című napilap pénteki számában megjelent interjújában. Olvass tovább »

Megerősítette a brit adósosztályzatokat az S&P és a Fitch, mindkét cég Brexit-kockázatokat lát

Megerősítette Nagy-Britannia államadós-besorolásait a Standard & Poor’s és a Fitch Ratings, de mindkét hitelminősítő érvényben hagyta a brit osztályzatokat terhelő, leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást, és egyaránt a brit EU-tagság megszűnésével járó kockázatokra hívta fel a figyelmet. Olvass tovább »

Évente szeretünk pénzt félretenni

Magyarországon egyelőre nem jellemző általánosságban a havi rendszerességű megtakarítás, a magánbefektetők 80%-a azonban már legalább évente egyszer növeli félretett pénzét – derül ki a K&H prémium befektetői felméréséből. A kutatás arra is rámutat, hogy leginkább befektetési alapokban, részvényekben és állampapírokban gondolkodnak a hazai megtakarítók. Olvass tovább »

Fidelity: A török tigris megszelídítése

Erdogan török elnök bejelentette, hogy június 24-én – több mint egy évvel korábban az eredetileg 2019. novemberére tervezettnél – előrehozott elnök- és parlamenti választások lesznek. Ezzel Törökország is csatlakozott a 2018-ban az urnák elé járuló feltörekvő piaci országok népes táborához. Olvass tovább »

Így számolj le a lakáshiteleddel évekkel hamarabb

Az egyik legnépszerűbb megtakarítási forma Magyarországon a lakástakarék. Nem csoda, hiszen lassan már mindenki kívülről szajkózza, hogy a megtakarításaik mellé 30 százalékos állami támogatást kaphatunk, ami évente akár 72 000 forint is lehet. Olvass tovább »

Távozik a Magyar Telekom vezérigazgatója, magyar szakember váltja

Távozik a társaságtól a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója, Christopher Mattheisen, az új vezérigazgató Rékasi Tibor lesz. Olvass tovább »

Külföldi sajtó Magyarországról – Osztrák, lengyel és horvát lap Soros György szerepéről, a választás utáni helyzetről

Megalapozottnak minősítette a Soros György elleni magyarországi kampányt a Die Presse című osztrák napilapnak adott interjúban Johann Gudenus, a kormányban részt vevő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) frakcióvezetője. A Sieci című lengyel konzervatív hetilap a választásokat követő budapesti tüntetésekkel, a Jutarnji List című horvát napilap pedig Orbán Viktor politikai irányvonalával kapcsolatban kommentálta hétfőn a magyarországi eseményeket. Olvass tovább »

Heti tőzsdei összefoglaló – Csökkenő forgalom mellett gyengült a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 38 122,87 ponton állt, ami az előző heti záró értékénél 228,78 ponttal, 0,6 százalékkal alacsonyabb. Olvass tovább »

Scroll To Top