ingyenes webstatisztika

Mérséklődött az ingatlanok drágulása az OTP Ingatlanpont összesítése szerint

Idén egyre gyorsuló ütemben mérséklődött az ingatlanok drágulása, helyenként még csökkentek is az árak – derül ki az OTP Ingatlanpont összesítéséből. Olvass tovább »

OTP Ingatlanpont: európai szinten Magyarországon alacsonyak a lakhatás költségei

Európai összehasonlításban Magyarországon alacsonyak a lakáshatás költségei: erre a célra tavaly az ország lakossága a rendelkezésére álló jövedelmének 13,5 százalékát fordította, ami az Európai Unióban a harmadik legalacsonyabb érték, míg a listát Görögország vezeti 38,9 százalékkal – közölte az Eurostat legfrissebb adatai alapján az OTP Ingatlanpont az MTI-vel. Olvass tovább »

Hogyan árazzuk a lakásunkat a pandémia idején?

Egy évvel ezelőtt még nem gondoltuk volna, hogy ez megtörténhet. Hogy a világjárvány felülír mindent, amit eddig tudtunk és gondoltunk a világról, gazdaságról, a legegyszerűbb mindennapi folyamatokról. Korábban sem volt okvetlenül egyértelmű beárazni egy eladó budapesti lakást, de a jelenlegi helyzetben ez még inkább fejtörést okozhat azoknak a tulajdonosoknak, akik élethelyzetük szerint éppen ingatlant szeretnének értékesíteni. Ilyen helyzetben elengedhetetlennek tűnik a profi segítség. Olvass tovább »

Meddig csökkenhetnek az ingatlanárak Budapest belvárosában?

Jövő nyárig akár további 10 %-os csökkenés is elképzelhető Olvass tovább »

GKI: enyhén javuló piaci kilátások mellett mérsékelt árcsökkenés várható a lakáspiacon

A lakáspiaccal foglalkozó cégek fővárosra vonatkozó piaci kilátásai enyhén romlottak novemberben, míg a vidékiek érezhetően javultak – derül ki a GKI és a Masterplast közös lakáspiaci felméréséből, amely szerint a következő egy évben Budapesten a használt lakások ára átlagosan 3-4, vidéken 2-3 százalékkal eshet. Olvass tovább »

Állandóság és változás jellemzi 2020- ban az ingatlanpiacot

„Semmi sem állandó, csak a változás maga” – Hérakleitosz ókori bölcsessége napjainkban igazabb, mint valaha. Az úgynevezett „harmonika-effektus”, azaz egy ciklikusság általában jelen van a gazdasági életben, de olyan óriási felfordulást, amelyet 2020 hozott el világszerte, már rég nem tapasztalhattunk. A COVID-19 által hozott egészségügyi helyzet gazdaságra való hatása most egyértelműen uralja a mindennapokat. A történelem során persze sokszor fordult elő, hogy bizonyos erők hatására a gazdasági piacok zárnak, nyitnak, szűkülnek. Ilyenkor az optimista és a pesszimista hozzáállás is folyamatosan váltakozik, hiszen kivetítve a globális helyzetet saját életünkre valóban ingadozik, hogy mikor milyennek látjuk a jövőt. Olvass tovább »

Az otthonteremtési támogatások a lakás- és hitelpiacon is fellendülést hoznak egy elemzés szerint

Az elmúlt hetekben bejelentett otthonteremtési támogatások jelentős fellendülést hoznak a lakás- és hitelpiacon a Duna House elemzése szerint: az újépítésű kedvezményes lakásáfa a kínálati oldal erősödésében, míg a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) átalakítása a támogatási forma népszerűségén és így a fizetőképes kereslet pozitív elmozdulásában fog megmutatkozni. A kereslet a kedvezménnyel érintettek körében 10-20 százalékkal is nőhet 2021-ben. Olvass tovább »

OTP Ingatlanpont: a fővárosi agglomerációban ingázással együtt is megéri lakást venni

A fővárosi agglomeráció olcsóbb településein az autós ingázás költségeinek figyelembevételével együtt is jobban megéri lakást venni, mint Budapest frekventált kerületeiben az OTP Ingatlanpont szakértői szerint. Olvass tovább »

Scroll To Top