Home / Belföld / Gazdaság (page 1422)

Túlteljesítette tavalyi profitráta-tervét az Audi

Történetének legmagasabb, 5,4 milliárd eurós operatív eredményét érte el tavaly az Audi-konszern, amely ezzel a 8-10 százalékos stratégiai célt meghaladó, 11 százalékos profitrátát mondhat magáénak – mondta el az Audi AG igazgatóságának elnöke a társaság éves eredmény-bejelentő sajtótájékoztatóján, kedden. Olvass tovább »

OGY – Törvény tiltja, hogy az energiaszolgáltatók áthárítsák a különadókat

A parlament kedden törvényben tiltotta meg, hogy az energiaszolgáltatók áraikba beszámítsák a rájuk kivetett tranzakciós díjat, külön jövedelemadót, illetve a közművezetékek után fizetendő adót. Olvass tovább »

KSH: februárban 2,8 százalékos volt az infláció

A fogyasztói árak februárban 0,1 százalékkal csökkentek januárhoz képest, és 2,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban  – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A KSH elsősorban a 10 százalékos rezsicsökkentés hatásával magyarázta a kedvező adatot. Olvass tovább »

OGY – Megtilthatják a különadók áthárítását az áram- és földgázszolgáltatóknak

Kivételes sürgős eljárást követően már ma elfogadhatja az Országgyűlés azt a hétfőn tárgyalt kormányzati előterjesztést, amely megtiltja az ágazati és egyéb különadók fogyasztókra terhelését az áram- és földgázszolgáltató vállalatoknak. Olvass tovább »

Emelkedett Londonban a magyar CDS-árazás

A forint gyengülését követve számottevően emelkedett hétfőn a londoni piacon a magyar szuverén törlesztéskockázat fedezetére szolgáló befektetési konstrukciók árazása. Olvass tovább »

Varga: a kormánynak nem érdeke a tartós forintgyengülés

A jelenlegi forintgyengülés ugyan átmenetinek tekinthető Varga Mihály szerint, de a kormány nem érdekelt az árfolyam tartós gyengülésében, és ha szükséges, reagálni fog. Olvass tovább »

Elemzők: az élénkülő európai gazdaság javíthatja a hazai külkereskedelem egyenlegét

Az európai gazdaság recessziójának enyhülése, illetve a javuló hazai ipari termelés és a bővülő export javíthatja a külkereskedelmi mérleg egyenlegét az idén – mondták az MTI-nek nyilatkozó elemzők hétfőn. Olvass tovább »

Erste: 210 milliárd forintot kezel napjainkban a privátbanki üzletág

Az Erste Bank privátbanki üzletága 210 milliárd forint vagyont kezelt a február végi adatok szerint, piaci részesedése ezzel 12 százalékot tett ki – mondta Kállay András, az üzletág vezetője hétfőn, Budapesten sajtótájékoztatón. Olvass tovább »

Scroll To Top

 
Amennyiben szeretne részletesebb tájékoztatást kapni,
kérjük töltse ki az alábbi adatlapot.
Adatait bizalmasan kezeljük.

Név

Email cím

Telefonszám

 

×