ingyenes webstatisztika

Cameron: a G8-csúcs előtt megkezdődhetnek az EU-amerikai szabadkereskedelmi tárgyalások

Még az Észak-Írországban tartandó G8-csúcs előtt megkezdődhetnek a tárgyalások az Európai Unió és az Egyesült Államok között megkötendő szabadkereskedelmi szerződésről – jelentette ki David Cameron brit miniszterelnök hétfőn Washingtonban.

A hét legfejlettebb állam és Oroszország (G8-csoport) vezetőinek találkozóját június 17-én és 18-án rendezik meg Észak-Írországban.
A brit miniszterelnök Barack Obama elnökkel közösen a Fehér Házban megtartott sajtótájékoztatóján “döntő fontosságúnak” nevezte a tárgyalások lehetséges kezdetéig hátralévő öt hetet. Felszólította a feleket, hogy legyenek készek a legkényesebb és legnehezebb kérdések megvitatására is a világ potenciálisan legszélesebb körű és legösszetettebb szabadkereskedelmi megállapodása érdekében.
Cameron hangsúlyozta, hogy a megállapodás versenyképesebbé és egyben a britek számára is vonzóbbá teheti az EU-t. Nagy-Britanniában 2017-ben tartanak népszavazást az EU-tagságról.
Obama kijelentette, hogy várakozással tekint a tárgyalások  elé. A frissen újraválasztott amerikai elnök február közepén, az Unió (az Egyesült Államok) helyzetéről szóló beszédében jelentette be, hogy az Egyesült Államok kész az átfogó transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség kiépítésére, az Európai Bizottság pedig közölte, hogy a tárgyalások június végéig megkezdődnek, és várhatóan nagyjából két évig tartanak majd.
Az EU régóta szorgalmazza a transzatlanti szabadkereskedelmi övezet létrehozását. Brüsszeli becslések szerint ennek révén 0,5 százalékkal növekedhet az EU összesített hazai összterméke (GDP), és legkevesebb egymillió munkahely jöhet létre. Az EU és az Egyesült Államok között jelenleg naponta mintegy 2 milliárd euró értékben cserélnek gazdát áruk és szolgáltatások.
Az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarájának becslése szerint a transzatlanti tarifák megszüntetésével az Egyesült Államok és az EU közötti, jelenleg 1000 milliárd dolláros kereskedelmi forgalom öt éven belül további 120 milliárddal gyarapodna. Amerikai részről az egyezményt mind a vállalatok, mind az egyéb üzleti csoportok, mind pedig a szakszervezetek támogatják. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top