Brüsszeli merényletekre készült Salah Abdeslam

Brüsszeli merényletekre készült a tavaly novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője, az előző héten őrizetbe vett Salah Abdeslam – jelentette csütörtökön a VRT belga közszolgálati televízió.

A csatorna név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a nyomozók szerint Abdeslam és két társa több helyszínen végrehajtott lőfegyveres rajtaütéseket tervezett, és ezekkel egy időben mások öngyilkos robbantásokat követtek volna el.
„A terroristák ugyanazt a forgatókönyvet tervezték, mint Párizsban” – közölte a VRT két nappal a két helyszínen elkövetett brüsszeli robbantásos merényletek után.
Sven Mary, Abdeslam ügyvédje délután kijelentette, védencének nem volt tudomása arról, hogy merényletek várhatók a belga fővárosban.
A Politico című hírportál később arról tájékoztatott, hogy Salah Abdeslamot mindössze egy órán át hallgatták ki a rendőrök a férfi péntek délutáni brüsszeli őrizetbe vétele és a kedd reggeli merényletek között eltelt időben. Ez annak ellenére így történt, hogy a gyanúsított ujjlenyomatait korábban megtalálták egy hamis papírokkal kibérelt lakásban, amelyben robbanószerkezeteket és fegyvereket is tároltak.
„(Abdeslam) nagyon fáradtnak tűnt, az előző nap műtötték meg” – mondta az ügyet jól ismerő egyik tisztségviselő. Egy másik illetékes hozzátette, „nem gondoltak a kedd reggeli történtek lehetőségére”.
A feltételezett terrorista ügyvédje megerősítette, hogy csak egy rövid kihallgatásra került sor a védence őrizetbe vétele és a támadások közti időben.
Maggie De Block belga egészségügyi miniszter arról számolt be csütörtök este, hogy a legfrissebb összesítések szerint legalább harmincegy ember életét vesztette és 316-an megsebesültek a két helyszínen végrehajtott keddi brüsszeli terrortámadásokban. A tárcavezető tájékoztatása szerint 121 embert még kórházban ápolnak, közülük 63-an intenzív ellátásra szorulnak.(MTI)

Scroll To Top