Brit választások – Exit poll: a konzervatívoké a legnagyobb frakció

A 2010 óta kormányzó Konzervatív Párté lesz a legnagyobb frakció a londoni alsóházban – ezt jelezte a nagy-britanniai parlamenti választások végeztével, csütörtök késő este közzétett exit poll.

A felmérés eredményeit ugyanakkor több politikus is megkérdőjelezte.
Ha a 22 ezer választó megkérdezésére alapuló, az ország teljes területére kiterjedő exit poll megfelel a végleges eredményeknek, a toryknak 316 alsóházi képviselőjük lesz. Ez kilenccel több a 2010-es választások utáni konzervatív frakció létszámánál, de önmagában még nem lenne elég az önálló többségi kormányalakításhoz.
Az eddigi koalíciós partnernek, a Liberális Demokratáknak viszont 10 képviselői helyet mutat az exit poll. Ez ugyan rendkívüli, 47 fős visszaesés lenne, de a két frakció együttes létszáma így is éppen elég lehet a minimális abszolút többséghez a 650 fős alsóházban, vagyis elvileg a két párt ismét képesnek bizonyulhat koalíciós kormány megalakítására.
Ráadásul nem is kellene 326 fő az abszolút többséghez, mivel biztos, hogy az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő radikális katolikus párt, a Sinn Féin az általa megszerzett képviselői helyeket nem foglalja el a londoni alsóházban, az alsóház elnöke pedig – akit mindig a legnagyobb létszámú frakció delegál – nem számít bele az alsóház összlétszámába, és nem is vesz részt a szavazásokon.
David Cameron, az eddigi konzervatív-liberális kormánykoalíció konzervatív párti miniszterelnöke ilyen létszámmegoszlás mellett dönthet úgy is, hogy kisebbségi kormányt alakít, esetleg az észak-írországi lojalista protestáns mozgalom legnagyobb ereje, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) és a Liberális Demokraták külső, informális támogatásával.
A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt az exit poll szerint 239 képviselőre számíthat, 19-cel kevesebbre, mint eddig, és 77-tel kevesebbre, mint a konzervatívok.
Ez akár meg is pecsételheti a Munkáspárt vezetője, Ed Miliband sorsát.
A The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap minapi értesülése szerint Milibandet pártjának prominens tagjai figyelmeztették arra, hogy nem lenne joga a kormányalakításra még más pártok külső segítségével sem, ha a Labour alsóházi frakciója kisebb létszámú lesz, mint a konzervatívoké.
A The Times beszámolója szerint a Labour árnyékkormányának egyik tagja egyenesen úgy vélekedett, hogy Milibandnek inkább le kellene mondania a Munkáspárt vezetői tisztségéről még akkor is, ha az alsóházi Labour-frakció csak csekély hátránnyal, például 12 fővel marad el a Konzervatív Párt frakciójának létszámától. Ilyen parlamenti háttérrel megkérdőjelezhető lenne egy munkáspárti kormány legitim jellege, és nagyon nehéz lenne öt évig így kormányozni – tette hozzá a brit lapnak nyilatkozó munkáspárti forrás.
A Skócia függetlenné válására törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) – ha az exit poll helytállónak bizonyul – rendkívüli mértékben, az eddigi hatról 58-ra növelhette alsóházi frakciójának létszámát, elsősorban a Munkáspárt rovására. A brit parlament alsóházában Skóciát összesen 59 hely illeti meg.
Az SNP vezetője, Nicola Sturgeon skót miniszterelnök a választási kampány kezdete óta többször is felajánlotta Ed Milibandnek, hogy a választások után az SNP és a Munkáspárt együttes erővel akadályozza meg a konzervatívok újabb kormányalakítását, a Labour vezetője azonban eddigi nyilatkozataiban elzárkózott bármiféle kormányzati együttműködéstől a skót nacionalistákkal.
A Munkáspártnak és az SNP-nek – feltéve, hogy az exit poll helyesnek bizonyul – mindazonáltal együtt sem lenne elég mandátuma ahhoz, hogy megakadályozza egy újabb konzervatív vezetésű kormány megalakítását.
A felmérés helytállóságát ráadásul még Nicola Sturgeon is megkérdőjelezte. A skót kormányfő csütörtök éjjel a Twitter üzenőportálon azt írta, hogy bár jó eredményre számít, az 58 alsóházi mandátumot „valószínűtlennek” tartja, és a becslést egyelőre „óriási óvatossággal” kezeli.
Lord Paddy Ashdown, a Liberális Demokraták volt vezetője és mostani kampányuk irányítója, a brit politikai közélet egyik legtekintélyesebb szereplője ugyanakkor a liberálisok összeomlásszerű visszaesését jelző exit poll eredményt nevezte teljesen valószínűtlennek. „A nagy nyilvánosság előtt megeszem a kalapomat, ha ez az exit poll helytálló” – mondta Lord Ashdown a BBC televíziónak.(MTI)

Scroll To Top