ingyenes webstatisztika
Home / _További hírek / Brit EU-népszavazás – Brit külügyminiszter: hamis az az érv, hogy az EU-nak nagyobb szüksége van Nagy-Britanniára, mint fordítva

Brit EU-népszavazás – Brit külügyminiszter: hamis az az érv, hogy az EU-nak nagyobb szüksége van Nagy-Britanniára, mint fordítva

A brit külügyminiszter szerint hamis az az érvelés, hogy az Európai Uniónak nagyobb szüksége van Nagy-Britanniára, mint Nagy-Britanniának az EU-ra.

Philip Hammond, aki szerdán a Királyi Külügyi Intézet – londoni székháza után közkeletű nevén a Chatham House – hallgatósága előtt tartott előadást a brit EU-tagság megszűnésének lehetséges következményeiről, kijelentette: többször hallotta már ezt az érvet azoktól, akik azt szeretnék, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az EU-ból, de “sajnálatos módon ez az érvelés nem állja meg a helyét”.
Hammond szerint bár korántsem csak a kereskedelmi kapcsolatokról van szó, de a kereskedelmi adatok önmagukban is cáfolják az EU-ellenes tábor éveit: Nagy-Britannia exportjának felét az EU-piacok veszik fel, miközben az EU-társállamok összesített kivitelének mindössze a 7 százaléka irányul Nagy-Britanniába.
A brit külügyminiszter kijelentette: ha a britek többsége arra szavaz a június 23-ára kiírt népszavazáson, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az EU-ból, akkor a brit kormánynak az uniós szabályok alapján két éve lenne arra, hogy egyezségre jusson a távozás feltételeiről Brüsszellel és az unióban maradó országokkal. Ebben az időszakban a kormány semmiféle garanciát nem tudna adni arra, hogy a brit üzleti szférának a jövőben is hozzáférése lesz az EU-piacokhoz, és nem tudna mit mondani azoknak az amerikai, japán vagy kínai vállalatoknak sem, amelyek olyan beruházási telephelyet keresnek, ahonnan szállíthatnak az EU-piacra – hangsúlyozta Hammond.
A külügyminiszter szerint ráadásul arra sincs garancia, hogy a kétévi tárgyalási időszak végére sikerül megállapodásra jutni, viszont Nagy-Britannia kilépése az EU-ból ettől függetlenül is automatikusan érvénybe lépne, hacsak a tagállamok mindegyike hozzá nem járul a tárgyalások meghosszabbításához – érvelt szerdai előadásában Hammond.
Hangsúlyozta: megállapodás nélkül Nagy-Britannia hozzáférése az EU egységes belső piacához a kétévi időszak leteltével megszűnne, és nem vonatkoznának rá többé azok a kereskedelmi megállapodások sem, amelyeket az EU kötött a világ számos más piacával.
Hammond szerint az EU-országok Nagy-Britannia iránti jóindulata is hamar elpárologna, ha a britek a népszavazáson elvetnék azt a különleges státust, amelyet David Cameron miniszterelnöknek sikerült kivívnia a Brüsszellel és a társállamokkal a brit-EU viszonyrendszer átalakításáról folytatott tárgyalássorozaton. Ezek után “korábbi EU-partnereink nem éreznék úgy, hogy még bármiféle szívességgel tartoznának nekünk, és nem fűződne érdekük annak elősegítéséhez sem, hogy jól megálljuk a helyünket az EU-n kívül”, már csak azért sem, mert nyugtalanítaná őket a brit távozás esetleges járványhatása – fogalmazott a brit külügyminiszter.
Néhány napon belül ez a második figyelmeztetés a brit kormány részéről arra, hogy komoly következményekkel járhat Nagy-Britannia kilépése az EU-ból.
A kormány tevékenységét szervező és segítő kabinetiroda e hét elején közzétett 28 oldalas tanulmánya szerint tízévnyi, vagy akár ennél hosszabb bizonytalanságot eredményezne, ha a népszavazáson a britek a kilépés mellett döntenének, mivel valószínűtlen, hogy a kétévi tárgyalási időkeret alatt meg lehetne állapodni minden feltételről.
A kabinetiroda elemzése is hangsúlyozta, hogy az EU-szerződésben foglalt kétévi tárgyalási időszak meghosszabbításához a 27 többi uniós tagország egyhangú jóváhagyására lenne szükség. Ha ezt csak egy tagállam megtagadja, akkor a kétévi tárgyalási folyamat után úgy szűnne meg Nagy-Britannia EU-tagsága, hogy “semmi más nem lépne a helyébe”, és a brit üzleti szférának az EU-jogszabályok a továbbiakban nem biztosítanák az EU-tagsággal járó kereskedelmi kedvezményeket – áll a tanulmányban.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Scroll To Top

 
Amennyiben szeretne részletesebb tájékoztatást kapni,
kérjük töltse ki az alábbi adatlapot.
Adatait bizalmasan kezeljük.

Név

Email cím

Telefonszám

 

×